Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Egyházi Főtanácsának 1943. évi nov. hó 21-22. napjain Kolozsváron tartott üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1944)

mányszerű megszentesítésében és látjuk a végén az elvnek megsemmisülését s az eszme, az elv helyébe az érdeknek előtérbelépését és vele kisnépeknek a történelem tengerében ársüllyedését azzal, hogyan válik a világnak rohamos fejlődése, technikai tökéletesbülése kicsiny népek sírásójává. Láttuk a másik oldalon egy nagy nemzetnek síkraszállását a nemzeteszményért, a megtépászott becsületért, az elvett éltető levegőért, életjogokért s most ott is az eszmény elhalványulását látjuk és az eszmékért indított háborúnak megint csak a puszta létért, a puszta fennmaradásért vívott halálhörgéses küzdelembe fulladását. A túloldalon szintén eszmék, sátáni eszmék, a nemzetietlenség, az istentelenség elterjesztésének, ráerőszakolásának jegyében hajszolódott fegyverbe egy eltévelygett nagy nép; de már ez is véres karmaival csak ellenfelének létére tör, független népek megsemmisítését, kiirtását tűzte ki célul. Egyáltalán pedig a népek küzdelmét nem a nemesveretű és történelmi színezetű hadvezéri tényekkel kivívható győzelmek, hanem egymás rendszeres és szervezett irtása jellemzi.

És minekünk, vallásos gyülekezetnek, a hitben való sáfárkodásainkról számonkérőknek és számotadóknak önként tolul fel ma a kérdés, a felkiáltás ajkunkra: „Isten, miért hagytad el ennyire népeidet!?“ De halljuk is mindjárt a Mindenható válaszát: „Fiaim, rosszul van a kiáltó szótok, a felém esdeklő kérdéstek feltéve. Kérdezzétek azt: „Népek, Nemzetek, miért hagytátok el Isteneteket?“ És valóban így van egybegyűlt Atyámfiái. Ez a mai háború nem más, mint az Istenről megfeledkezetteknek egymás gyilkolása és marcangolása. Az Orosz elhagyta Istenét, a Német forradalma idején megrendült keresztény Istenhitében, az Angol és Amerikai nép pedig, a világot csak érdekből nézve, bajtársi szerződést kötött a szovjettel és akarva, nem akarva, szabadságlevelet állított ki az Istentagadók és kultúrapusztítók nemzetközi hordáinak. A hirtelen legtöbbet szenvedő Olasz nemzet pedig Istent ott hagyta el, hogy hitehagyottan, bajtársi becsületét kettétépve, beállt az Istengondolatot sértők társaivá. Ezekben és ezekért mérte és méri Isten minden csapását a vén Európára mindaddig, amíg a népek egyszer egymás kezét meg nem fogva nem tér-6