Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház püspök-beiktatással egybekötött Egyházi Főtanácsának Kolozsváron 1941. évi november hó 16-17. napjain tartott évi rendes üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1941)
6 21 éve vonult be Budapestre: új honszerzésre s a nemzeti becsületünket eláztató bolsevista szemét kisöprésére. De éppen akkora tiszteletünk vezérünk, Horthy Miklós katonái iránt is. Hős magyar honvédeink honunk határaitól messzi tájakon egy karddal vívnak ádáz küzdelmet, egyszerre két nagy ellenségünk ellen, a világhatalomra jutott zsidóság és a világhatalomra törekvő bolsevizmus ellen. Az egyik itt benn őrölt és őröl még ma is bennünket, fában fúró szú és testünkről a ruhát is leszedő átokként, a másik pedig kísértetként köztünk járt már egyszer és újra itt rémlett le ránk Kárpátjaink várövezetéről. Az egyik az erkölcsöt, a hazaszerietetet és a mindenhez kellő erőt írtotta-apasztotta belőlünk, a másik ott éktelenkedett határainkon, bennünket előbb nemzeti létünkben, s ha letiport, Istenimádatunkban, templomtiszteletünkben, családszeretetünkben, gyerekvárásunkban oly vészesen fenyegetve, hogy ránk még soha a történelem során ily sötét végzet nem leselkedett. S a magyar katona ezzel a két egymással összefogott sötét haddal vívja nagy szövetségesünk oldalán a felszabadító, a végzet fellegeit elsöprő küzdelmét. Jelentőségében talán fel sem mérhető történelmet ír odakint a magyar katona, vérének hullásával, kemény karjának bátor kardforgatásával, szívós izmának nagy erőfeszítésével és levente-leikének lobogó lelkesedésével. Történelmet ír, uraim, mert elfeledett vitézségünk a világnak újra fennen hirdeti, elfeledett erőnket újra megmutatja, elfeledett szövetségi és bajtársi lelkűnkről, katonaerényünkről újra tanúságot tesz s mindezzel elfeledett becsületünket és becsülésünket újra meghozza. S ha haza jő és ide közénk megtér a magyar katona, hoz nekünk is haza sokmindent, hoz új büszkeséget, új bátorságot az itt még magára várató nagy takarításokra. Ezért illik úgy, unitárius Testvéreim, hogy mielőtt a bölcseség fakadna belőlünk, a büszkeség éledjen bennünk fiainkra s a hála keljen keblünkből és Istenünkhöz esdekeljünk, hogy kik ma nagy messziségekben ős magyar nyomdokokon, hún paripák patája nyomán, Meotisz-ingoványai felé járnak, akik ma azokon a mezőkön írják az új magyar történelmet, ahol
