Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház püspök-beiktatással egybekötött Egyházi Főtanácsának Kolozsváron 1941. évi november hó 16-17. napjain tartott évi rendes üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1941)

zárkózik is el az érdemek elismerésétől, meg kell mondanunk— hogy Méltóságodban egyúttal a magyar államélet, a magyar jogalkotás, a magyar jogszolgálat nagy férfia és a magyar jogteljesítőknek és joggyakorlóknak egyik legmegértőbb és legodaadóbb támogatója áll itt előttünk.

Sőt ennél is nagyobb Méltóságod személyére a mi büszkeségünk, mert Méltóságod tagja annak a mi, mai egyházi életünkben annyira kiemelkedő Mikó-nemzetségnek, mely minden tagjában a magyar jogi és közigazgatási életnek egy-egy kiemelkedő egyéniséget szolgáltatott, összefogásában pedig az unitárius közéletnek az áldozatkészségben, az egyházi öntudat nevelésében a közelmúltban is oly ékes példát szolgáltatott.

És Méltóságod ezen a Mikó-nemzetségen keresztül egyúttal vérbeli törzse annak a székely népnek is, mely a jogérzetnek, a jogtudásnak, a joggyakorlásnak, a jogtörténelmi fejlődésen alapuló nemzetrendszernek és igen sok tagjában az államalkotó művésznek, a nemzetközi vonatkozásban világjelentőségű diplomatáknak, a Bethlen Gáboroknak oly mélységes és oly bőséges forrása. Méltóságod közénk jött, mint egy nagy székely nemzetségnek nagy székely tagja.

Azért nagy a mi unitárius lelkünk öröme, mert a Főméltóságú Kormányzó Úr Méltóságod személyében egy nagy darab élő magyar történelmet és egy nagy darab élő és megtestesített székely történelmet küldött el ide mihozzánk, ebben a történelmi ünnepségünkben Egyházfőnktől a nemzetépítő hűségesküt kivenni.

Isten hozta Méltóságodat miközénk, s engedje meg, hogy lelkünk melegével ölelhessük körül“.

Kormányzói megbízott afia a számára kijelölt díszhelyet elfoglalva, hallgatja meg az üdvözlő beszédet, mit a Főtanács tagjai sűrű tapsokkal szakítanak meg.

Egyházi Főtanács tagjai az elnöki szavak után szintén elfoglalják helyeiket s a bekövetkező mély csend jelzi azt az osztatlan örömet, amelyet az egész Főtanács érzett a feledhetetlen, magyar és Unitárius egyházi esemény alatt.

Í6

I