Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)

Jegyzőkönyv

tását, s amit ennél is többre értékelek, egyházunk közérdekei iránti morális hevületét és minden bölcs megfontolásra s minden személyes áldozatra elszánt készségét.

Az egyén életében fordulnak elő örökkévalóságnak képzelt sötét pillanatok. Ha az elmúlt egyházi esztendő főbb jelenségein végigtekintek, meg kell állapítanom, hogy voltak pillanatai, melyek nyugtalanságot, lehangolást idéztek elő legjobbjaink lelkében. Egyik ifjú tanár afia a zsinatról Kolozsvárra érkezésemkor fölajánlotta hűséges segítségét. Azóta félrevonult onnan, hol legtöbb munka várt rá közügyeink érdekében, tehát a főpásztor mellől is. Jelen főtanácsunknak lesz oka és alkalma is áttanulmányozni, szembe nézi ezekkel a kilengésekkel.

Én ezen a helyen a főpásztor atyai szavával élek és figyelmeztetek mindenkit, hogy egyéni érdekeit ne helyezze szembe a köz érdekével. Nem szabad felednünk, hogy a legerőteljesebb ember is csak ideiglenes része az egésznek. A mi egyházunk olyan ép és egészséges test, amely nemcsak kiegészítni tudja önmagát, hanem a kiválasztásra, a káros és ártalmas elemek eltávolítására is, elég erővel rendelkezik. Midőn ezt hittel és bizó lélekkel kijelentem, tudatában vagyok annak, hogy a mai viszonyok között minden lépésünk egy-egy erőpróba a külső környezettel szemben. Ebből az öntudatos unitárius levonja azt a szabályt,'hogy nekünk ma önmagunkat nemcsak fegyelmeznünk és alkalmaznunk kell az egységes szerv élettörvényéhez—, hanem alá kell rendelnünk azokat, el egészen az önmegtagadásig, az önfeláldozásig. Én nem keresek most Berde Mázsákat, akik megvonják a falatot a szájuktól, hogy a mások gyermekének legyen mit enni, sem Kriza Jánosokat, akik a kolozsvári papság mellett korrektorsággal keresik kenyerüket panasz nélkül — még talán az Uzoni Fosztok és Kozmák hősies vállalkozását sem, hogy egyházunk eseményeit följegyezzék — még ezeket is inkább a krónikára bizom, de azt már elvárom és megkövetelem magamtól és mindenkitől, hogy önérzetes, hitéért lelkesedő s egyháza mellett — ha kell — verejtékkel viaskodó unitárius legyen. De legyen, mindig nemcsak mikor napsütés van, hanem akkor is, amikor tombol a vihar fejünk felett.

Nem szabad felednünk, hogy ez az esztendő a dévai vár 350-ik gyászos esztendeje !

Ezeket az észrevételeket és figyelmeztetéseket fogadják el tőlem egyházam tagjai egy esztendő tanulsága után, már csak azért is, mert azt hiszem, hogy elődöm hosszú püspöksége alatt, a természeti és emberi törvények logikája szerint létesült hangulatot és helyzetet követő változások, sokakat kizökkentettek megszokott helyzetükből és elképzelt terveikből.

26