Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)

Jegyzőkönyv

kifejezéseképpen a kővetkező gyűlés idejét délután 3 órában állapítja meg.

6. A főtanács tagjai a templomba vonulnak, ahol a püspök imája után Osifó Salamon t.eol. dékán tartott János XIII. 15. alapján (Példát adtam néktek) egyházi beszédet.

Második ülés,

1929 november 10-én, d. u. 9 órakor.

Jelen vannak az első ülésről jegyzett elnökök, tisztviselők és főtanácsi tagok.

Előadó, jegyző, mint az első ülésen.

7. Dr. Perenczy Géza főgondnok-elnök indíttatva érzi magát, hogy az első ülésen tartott megnyitójához, amely az ünnepélyes alkalomra való tekintette] első sorban Dávid Ferenc emlékével foglalkozott, még nehány szót hozzá fűzzön, rámutatva a jelen főtanácsi ülés különleges feladataira:

Méltóságos és Fötisztelendö Egyházi Főtanács!

Folyó évi főtanácsi ülésünknek azon része, mely nagy vallás- és egyházalapítónknak, Dávid Ferencünk vértanú halálának 350 éves évfordulója emlékünnepélyét képezte, a mai nap délelőttjén megfelelő ünnepélyességgel és méltósággal lefolyt, — önérzetes szerénységgel állapíthatjuk meg, hogy az méltó volt úgy a történelmi jelentőségű nagy Dávid Ferencünkhöz, mint a mai utódaihoz. Annak részletei megörökítése nem az én, hanem jegyzőkönyveinknek a feladata.

Azonban most, midőn a szoros értelemben vett íötanácsi munkálkodásunkhoz fogunk, engedjék meg, hogy kérő és figyelmeztető szavammal reámutassak arra, hogy tárgysorozatunk rendén a szokottnál több lemondás szerepel. A többlet lemondás a különböző tisztségekről való lemondásnak van jelezve. Lesz alkalma és módja Főtanácsunknak tárgysorozatunk rendén ezek részleteivel érdemlegesen is foglalkozni. Én itt és most csak elvi magaslatról állapítom meg, hogy egyházunk minden hívének nemcsak joga, hanem kötelessége is minden megbízást, melyet egyházunk, — valamely érdekeinek előmozdítására, —- reábiz, teljes munkaerejével, legjobb tudásával végrehajtani, — fokozottan áll ez erkölcsi kötelesség azokra nézve, kik egyházunknak fizetéses tisztviselői. Nem tartom azért helytállónak, hogy fizetéses tisztviselők a különböző szakbizottságokbani megválasztásukról fizetéses állásuk megtartása mellett lemondogathassanak. Elismerem, hogy e szakbizottságokban működés munkatöbbletet képez, s tény az is, hogy ez fizetve nem lesz, de a munkatöbblettől megszaladás nem az öntudatos unitáriusnak jellemvonása.

Másfelől hangsúlyoznom kell, hogy minden egyén többé-16