Varga Dénes: A tordai Unitárius Gimnázium története (Torda, 1907)
VII. Pénzkezelés, pénztárnokok, tanári és tanítói fizetések, iskolai díjak, vagyonkimutatás
— 275 — tetszik, a tanuló ifjúságot is kezdetben, minthogy 76 évig csak az ekklézsia segélyezte. Miután pedig az ekklézsia a háborús idők miatt elszegényedett, 1665. jun. 21-én a szentlászlói zsinaton az iskola fentartását a vallásközönség vállalta magára, mely az iskola fentartásáról való gondoskodást a püspöknek, egyházi főjegyzőnek és az aranyos-torda köri esperesnek tette kötelességévé. Ezután a tordai iskola rectorait mindig a vallásközönség fizette. Egy ideig egyenesen a püspök kezéből kapták fizetésöket azon adományokból, melyek a patronusoktól és ekklézsiáktól országszerte befolytak, később a vallásközönség pénztárából. A közpénztár keletkezéséről Jakab Elek a Kér. Magvető 1. köt. 174. lapján Szentábrahámi Mihály püspök életrajzában ezeket irja: Az a közpénztár, melyből az unitáriusok közigazgatási, nevelési és oktatási költségeiket maiglan fedezik, alatta lön kezdeményezve 1724-ben a jun. 17-iki árkosi zsinaton, addig az alamizsna-rendszer volt az a forrás, melyből a koronkénti szükségekhez képest a kellő pénzerőt vették; t. i. minden főtanácson és zsinaton gyűjtés történt a vagyonosabb birtokosok és papság, úgy az ekklézsiák részéről a püspök, iskolák, templomok, elnyomorodott egyházi szolgák részére, s az igy gyűlt segélyöszszeg a különböző czélokra a püspök által kiosztatott. Ennek helyébe lön felállítva az úgynevezett communis cassa, melybe azontúl minden alamizsnapénz és kegyes hagyomány befolyván, onnan részint a közszükségekre, részint kamatozásra kiadódtak. Benczédi Gergely pedig a közpénztár keletkezéséről „Collegiumaink megmentése a múlt században“ czimü czikkében, a Magvető XII. kötetében, ezeket irja: Minthogy Erdélyben legelőször Kolozsvárt alakult unitárius ekklézsia s e vallás innen kezdett az egész országban elterjedni, ennél fogva az országban keletkező ekklézsiáknak s az egész vallásnak ügye és dolga a kolozsvári anya ekklézsiától kezdett függeni s ez mint édes anya kezdett gondoskodni valamint a külső ekklézsiák 18’