Varga Dénes: A tordai Unitárius Gimnázium története (Torda, 1907)
VII. Pénzkezelés, pénztárnokok, tanári és tanítói fizetések, iskolai díjak, vagyonkimutatás
— 276 — ügyeiről s bajairól, úgy a kolozsvári fő- és a tordai alsóbb iskolákról és tanítókról is. A tordai iskolának is — legalább a múlt század (18-ik) elején — nem a püspök, hanem a plébános volt a főgondnoka. 259 1. A tordai rector és egy tanító fizetése, valamint az ottani deákok évi 60 m. frt septimanalisa, fa- és gyertyapénze is az itteni pénztárból járt. Erre azonban, valamint a külső ekklézsiák és segélyre szorult vidéki belső emberek gyámolitására az ekklézsiák évi collectáját és a kegyes jóltevők alapítványai jövedelmét fordították. Elődeink szivükön hordozták a nevelés ügyét. 261 1. A Rákóczy-féle forradalom után a tordai piaczi templomot és iskolát is, melyeket szintén a németek gyújtottak volt fel, közadakozásból kellett felépíteni. 262. 1. Midőn gr. Virmond Hugó Damian Erdély akkori főhadi kormányzója az itteni piaczi templomot, parochiát s minden javakat 1721. nov. 21-én katonai erőszakkal elfoglalta, a generalis mindenféle fényes ígéretekkel csábította Keresztúri Sámuel lelkészt, hogy legyen katholikussá, ez azt kérdezte: „ad-e örök életet“ mire kilóditották a dühös generalis katonái. Megelőzőleg Kolozsvárt a piaczi temlom elvételekor a Steinville katonái annyira összetörték ezt a korának egyik leghíresebb szónokát, hogy egész életére nyomorék lett. 263. 1. 1718. ápril 8-án egyházunkban most először tétettek fő- és köri gondnokok, az aranyostorda körbe Szaniszló Zsigmond. 270. 1. A tanárok fizetését s a tanulók havi septimanalisát 1718-ban magokra vállalták a patronusok, s 3 év alatt a legszűkebb időben s a legkétségbeejtőbb körülmények közt 1000 véka gabonát küldöttek Kolozsvárra az ottani és a tordai iskola számára. 272. 1. 1723-ban elhatározták, hogy tőkét gyűjtenek, melynek jövedelme fordittassék a kolozsvári és tordai iskolára s a kolozsvári ekklézsia szükségeinek fedezésére. A tordai mester fizetése lenne 50 m. frt, 50 véka