Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)
I. Véndiákestély
18 sét hordozták mint mi. De egyetlen olyan emberrel sem találkoztunk, akinek fényesebb lett volna a lelki mécsese, mint a miénk, keresztúri diákoké. Nemzeti öntudatban, hazafias érzésben középiskola, sem főiskola, sem egyetem többet nem adott és nem ad a diákjának, mint amennyit a székelykeresztúri unitárius gimnázium. Éppen ezért minden diáknak büszkének keli lennie az Alma Mater-re. Akiben alacsonyabbrendűségi érzés van mással szemben, akár magyarral, akár nem magyarral — és akármilyen társadalmi állású egyénnel szemben, az ennek az intézetnek nem méltó fia. Jegyezze meg mindenki magának, hogy méltóbban a magyarságot egyetlen gimnázium sem képviseli, mint a miénk, mert nincs gimnázium, ahol aránylag annyi színtiszta magyar diák tanulna és annyi színtiszta magyar tanár tanítana, mint a mi Alma Materünkben. Mindenkinek, aki faji öntudatában meg akar erősödni, ajánlom, hogy olvassa el intézetünk történetét. Ünneplő Székely Testvéreim! Kedves Ifjúság! Tudnunk kell azt is, hogy minden jót — nemcsak a nevelés, hanem az intézet fenntartása és fejlesztése terén is — elsősorban a hivatása magaslatán álló tanári karnak köszönhetünk. Erről a tanári karról írta Sándor János, az intézet néhai nagynevű igazgatója, hogy kevesebbért szívesebben tanított itt, mint többért másutt. Péter Lajos kedves tanárunk, a román megszállás alatti 20 éves küzdelemről szóló munkájában azt írja, hogy a tanári kar testestől-lelkestől székely volt és ezért tudta az intézet érdekében a válságos időben a megpróbáltatásokat sikeresen vállalni. Annyi bizonyos, hogy Alma Materünk tanári kara hivatásérzettől vezetve mindig bátran szembenézett a feladatokkal. Az élet könnyebb oldalát sohasem választotta, hanem mindig a nehezebbet, mert így követelte meg az intézet érdeke. Számtalan példát hozhatnék fel, de itt csak a legutóbbi eseményekre mutatok rá. A felszabaduláskor nagyon sok tanerő igyekezett a hosszú szenvedés után a felekezeti iskoláktól az állami iskolákhoz elhelyezkedni abban a reményben, hogy könnyebb lesz a sorsuk. Itt minden tanár a helyén maradt. Többen már nyugdíjban élhetnének, de a nyugalom helyett ma is a munkát választják. így volt a múltban is. Minden tanár az utolsó lehelletéig dolgozott. Ünneplő Székely Testvéreim! Kedves Ifjúság! Kegyeletes hálával emlékezünk azokra a tanárainkra, akik húsz esztendős megszállás alatt hittel dolgoztak, de a mai szép napot nem érhették meg. Áldott szellemük él és ma is itt van közöttünk. Papp Mózes igazgató úr a székely puritánság és fanatizmus megtestesítője volt. Emberi nagyságát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy tudott jó vezér és jó közkatona is lenni, mert utolsó lehelletéig nem a rangot és a címet nézte, hanem a munkát. Gálfalvi Sámuel igazgató úr, ízig-vérig székely ember volt, aki műveltségével, okos, diplomata magatartásával a tisztességes, művelt románokat is meg tudta nyerni Alma Materünk érdekében. Örökre mintaképe lehet Gálfalvi Sámuel igazgató úr az ifjúságnak abban,
