A kolozsvári unitárius új kollégium megnyitó ünnepélye 1901. évi szeptember hó 22-én (Kolozsvár, 1901)
V. Ünnepi beszéd. Mondotta Kozma Ferenoz, kollégiumi felügyelő gondnok. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Kicsiny testületeknek is vannak nagy ünnepnapjaik, amelyek erkölcsi és szellemi tartalmuknál fogva ügyeimet és tiszteletet érdemelnek. Minden nemes és közjóra törekvés sikerét örömünneppé avatja a belé fektetett munka s annak méltánylásában a jók együttérzése. A magyar unitárius egyház is méltán szentel ünnepet e ma1 napon egy nagy mű befejezésén, mely a kor magasabb követelményeinek színvonalán áll, s melyben a vallásos szellem ápolása mellett a nemzeti művelődés áldásait felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül élvezheti a magasabb tökélyre törekvő ifjúság. Boldogoknak érezzük magunkat, hogy ez alkotást létrehozhattuk, melyben egyházunk kollégiuma a renaissance-korszak küszöbét ezennel átlépi. Az ízlés és igények régi egyszerűségéből kiemelkedve, külsőleg is kifejezésre juttatja a haladást. Befejezi közel negyedfél évszázra terjedő vándorlását e nemes város falai között, hol bölcsőjét virágokkal díszítették s hajótöréseiben is mentő horgonyra talált. S most a negyedik helyen, e biztosnak Ígérkező révparton legelső tekintetünket égre emelve, áldozatot mutatunk be az Egyetlennek, a ki minket el nem hagyott, megsegített, s a kitől mi soha el nem tántorodunk. Legyen áldva, dicsőítve, magasztalva az egyetemes Gondviselő, a ki a nagyokra és kicsinyekre, erősekre és gyengékre egyaránt kiterjeszti védő szárnyait, hogy az igazak közűi senki el ne vesszen! Ám a Gondviselés sokszor közvetett útakon, megfelelő eszközökkel működik: a hozzá ragaszkodók hűségét próbára teszi,
