Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés
48 Mikónak ez az egyháztörténelmi munkássága annál jelentősebb, mert már több, mint 3 évtizede az egyháztörténelmi tanszék be van töltve, de egyháztörténelmünk még nincs. Azok a munkálatok és értékes tanulmányok, melyek egyházjogi téren az utolsó 3 évtizedben megjelentek, véletlen folytán szintén egy bölöni születésű, de világi afiának, dr. Tóth György kúriai bírónak a buzgóságát dicsérik. Kovácsinak „az elfogultságra és korlátoltságra“ vonatkozó bírálatával szemben azonban meg kell jegyeznünk, hogy a vezetőknek a jogi tanszék felállítását célzó törekvéseit és buzgalmát történelmi szempontból nagyon is meglehet érteni, ha tudjuk, hogy a kolozsvári ref. kollégiumban a felső tagozat 1822. évi tanterve szerint (6 év) a harmadik és negyedik év, a „classis juridica“, melynek tárgyai: moralis philosophia, jus naturae, jus patrium, jus civile romanum, jus criminale, praxis, patriae historia, politica, statistica, geographia, görög és deák litteratura s a papságra készülőknek ezeken kívül még a zsidó régiségek és litteratura. 6. fejezet. Lelkészképzés. A theológiai akadémia, mint a „kollégium“ betetőző tagozata, későre bontakozott ki a filozófiai kurzusból és későre indult fejlődésnek. A filozófiai kurzus tanulmányi rendje, hasonlóan a többi protestáns főiskolákhoz, úgy volt megalkotva, hogy inkább szolgálta a klasszikus műveltség célját, mint a pap képzését és a theológiai tudomány művelését- A lelkészképzés és a kollégium unitárius jellege jóformán abban fejeződött ki, hogy az intézet rektora rendszerint a theológia profi sszora volt, aki egyénisége, vallásos meggyőződése és tudományos készültsége szerint rányomta szelleme bélyegét tanártársai irányítása által az intézet egész működésére. Aztán a rendes filozófiai leckéken kívül voltak bizonyos előadásbeli és szónoklati gyakorlatok, minők az oratio és concio, aztán a templomi szolgálat, amelyek kifejezetten a lelkészképzés célját szolgálták. Az estéli és reggeli preces szintén a vallásos szellemben való nevelés szolgálatában állottak. Ebben a rendszerben mai értelemben vett szakképzést nyújtani nem lehetett. Kovács Ödön doktori értekezésében (A protestantizmus Magyarországon az utolsó 20 év alatt), 1869) kemény bírálat alá vette ez állapotot, amiért azzal vádolták hogy legyalázta a magyar prot. papságot a külföld előtt. Pedig csak azt mpndta meg őszintén, hogy a theológiai tudomány lehanyatlott. És azt
