Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
261 8. fejezet. Hogy osztották el a jövedelmet. A deákság közkasszájába a következő neveken folytak be az összegek: patrocinium, mit az eklézsiákba és a birtokos urakhoz küldött legátusok hoztak; a saíufaforoktól gyűjtött összeg; az astationalis pénz; a pecunia accidentalis, amely kiszámíthatatlanul jön innen-onnan; rz ú. n. carentiak és neglecták, t. i. a büntetés folytán bennmaradó, illetőleg befizetendő összegek, és az u. n. menstrualis divisio és a divisio praebendalis, a böjti adományokból összegyűlt pénz. A kassza tartalmát rendszerint évenként négyszer osztották ki. Ez volt az ú n. generalis divisio. A divisio partialison olyan adományokat osztottak ki, amelyek azonnali kiadásra adattak. Legrégibb s a diáksegélyezésnek úgyszólva állandó forrása a divisio septimanalis, mely kezdetben minden héten, azután csak kéthetenként tartatott. A tógás diákok 1712-ben septimanalis címen kéthetenként kaptak 7 frt 68 krt, vagyis egy évben 199 frt 68 drt; bort évenként 40 vedret, de néha többet is, pl. 1712-ben 87 vedret. Ebben az évben 226 veder bor seprőjét is a diákok számára főzték ki pálinkának, amit ők az eklézsiái számadás szavai szerint „meg is ittak mind“.1 A pénzek kiosztása a cétus közgyűlésén, az ú. n publicumon történt. Az osztozkodás aránya idők folyamán sokszor és sokféleképen változott. Igen sokszor volt vita és osztozkodás tárgya a kántorok részesedése, ami azért okozott sok fejtörést, mert a kántor olyan kétéltű lény volt, ha akarom diák, ha akarom tanárféle. Ha nőtlen volt s bennlakott, nem volt baj. De ha nős volt s kinnlakott, akkor is követelte a diák-kántornak kijáró részt. Sőt néha akkor is, mikor ellenértékű szolgálatot nem teljesített. A kántorok helyzetének fonákságára rámutat Simó Pál kántornak egy 1774 dec. 24-én az eklézsiához beadott kérelme (1. Eklézsia jegyzőkönyve 1767—1792 Lit. X. 153—154.), melyben fizetésjavítást kér. Elpanaszolja, hogy papja fizetéséhez képest milyen kevés az övé, hogy a diákok az eklézsiának mennyi jótéteményét élvezik, melyekből ő nem részesül, csupán a karácsonyi kantációból, „mivel akkor fárad utána“. A szenior, ha tetszik, kantái, ha tetszik, nem s mégis 15-öd részt kap belőle s azon felül annyit, mint ő. Azt gondolja, többet érdemelne belőle, mint a szenior, mert többet használ az eklézsiának s többet fárad a kántálásban is. Kéri, hogy a kará1 Bencédi: Kollégiumunk megmentése a múlt században. Kér. Magvető, 1877.
