Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
262 csonyi kántációból szakítsanak ki részére bár 12 irtot a divízióján kívül. Az eklézsia belátta kántora kérésének megokolt voltát s segített is rajta, de nem a divízió felosztása régi módjának változtatásával. A kántori állás helyzete idők folyamán lényegesen változott. Kezdetben a kántor teljesen a diáki társaság tagja volt s teendőjét, fizetését a kollégiumi szabályzat szabályozta, bennlakott az intézetben. Később az eklézsia vagyonának elvétele után, mikor a kollégium fenntartója a „státus“ lett, a kántor helyzete is megváltozott: a kántor az eklézsia tisztviselője lett, de a divízióból mégis kapta a maga szűkén szabott részét. Félig-meddig még diák, de félig önálló és kívül álló. Ebből a rendezetlen helyzetből származott sok viszálykodás és versengés a szenior és kántor elsősége felett. A patrocinium felosztására 1640 okt. 27-én (Fase. I. 208.) ezt a rendet állapította meg a cétus: Ha tanulók közül némelyek temetésre, vagy ünnepekre falvakra kimennek a rektor, vagy szenior rendeíete szerint a cétus képviseletében, vagy magánosok kérésére a rektor engedélyével s szolgálatukért pénzt kapnak, ennek harmadrésze az övék, a többi a közös pénztárba megy. E határozathoz, „hogy annál hatályosabb legyen“, hozzájárult a rektor is. A diáknak, ha legyőzhetetlen akadály nincs, engedelmeskedni kell a szeniornak s kötelessége menni a cétus képében. Ha az oratorok valamit külön kapnak munkájukért, azt megtarthatják. Ha nem kapnak külön, akkor csak a cétus határozata szerint kapnak a közösből egy harmadát. Akik egyházi szolgálatban távol vannak, akár kantádéból, akár temetésből, vagy más adományból annyit kapnak, mint azok, akik megszerezték. Az astationalis pénzből a noviciusok „szokott módon“ semmit sem kapnak. Az énekléssel szerzett pénzből a kántorok és szalutátorok 15-öd részt kapnak. Az egész cétustól szerzett pénzekből a rendes kántor része minden frtból 4 nummus, a szociális utón szerzettből 1 — 1; a többi kántoroké és salutatoroké szintén (Fase. II. 351.). Külvárosi temetésre 24 drért kötelesek menni a noviciusok, de csak felváltva, a két rész közül az egyik. Ha 24 drnál többet fizettek, a szenior, kántor, ’ agy exactor pársa közül az egyik köteles menni. (1677 nov. Fasc. II. 349.) Minden „gulturalis“ pénz 15-öd része a szenioré, ez az ő „praerogativája“. Ha nem a városban, hanem másutt, falun szerezték, a maga részét előbb vegye ki, azután „szokott módon“ a harmadrészét azoknak, akik szerezték, adja ki (Fasc. II. 354/a.). 1690 dec.-ében megint tárgyalják a generalis kántor részesedése kérdését s a fennebb ismertetett határozat értelmében döntik el (Fasc. IJ. 484.). 1697 jan. 12-én meghatározzák,