Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
253 ajándékokkal emlékezik meg róla. 1693 nov. 17-én az unitáriusokat házról-házra járva összegyűjtenek 131 írt 74 drt. 1694 jan. 2. Pekri 50, jan. 23-án Dési László 100 véka búzát (Fasc. I. D. 7.). 1694 ápr. 10-én az évnegyedes divíziónál a praebendális pénz 165 írt 50 dr, amilyen összegre idáig nem emlékezünk“. (Fase. I. D. 14.) 1666 jan. 19-én Auner Gábor fát ad, mit a diákok maguk vágnak fel. (Fasc. 11. 216.) 1689 febr.-ban Toldalagi János 100 véka búzát ad, azzal a feltétellel, hogy a szászokkal egyenlően osszák el. (Fasc. II. 453.) Jun. 25-én Toldalagi András pénzt küld s Ígéri, hogy ezután évenként adni fog, csakhogy „mi is nyáron, ha úgy adja alkalom, ne tagadjuk meg a segítségünket“. (Fasc. II. 462.) 1689 dec. 7-én Solymosi Istvánné az egész cétust, a szászokat és mendicansokat is megvendégeli. 6 asztal volt, „még a nagyétű sem kívánhatott többet“. (Fasc. II. 467) 1691 jan.-ban egy asszony!?) 39 véka búzát küldött, „cum maxime angustiis et penuriis rerum circumvalleremur“ (Fasc. II. 488.). Ugyanekkor az eklézsia 34 kenyeret süttetett a diákoknak. A hagyományok történetéből fel kell említenem a 6 üst esetét, amely sokáig belső forrongást és nyugtalanságot keltett a diákság körében. 1673 nov. 27-én (Fasc. II. 301.) egy özvegyasszony 6 üstöt hagyományozott a cétusnak, melyeket a diákok tudta nélkül, de nevükben Krajcár András eklézsiái gondnok vett át a rokonoktól. A diákok azt hitték, hogy nekik hagyományozta s írásban kérték az üstök átadását Mikor sokáig nem kaplak választ, 1674 febr. 3-án (Fasc. II. 303.) elhatározták, hogy a következő nap senki sem megy templomba. Hiába mondta a főnök, hogy a hagyomány nem nekik szól, hanem alamizsna gyanánt használatukra van adva, nem akarták elhinni s azzal vádolták, hogy megvan vesztegelve. Ez a belső forrongás a patrónusok fülébe jut akik febr. 21-én az iskolába mentek s megmagyarázták nekik, hogy az üstök nem a mostani diákoknak vannak hagyva, hanem az iskola használatára, hogy bérbe adassanak s ezt segélyként kapják. Aztán meghatározták a bérbeadást s hogy évenként kétszer Szent György és Szent Mihály napján a bér közöttük kiosztassék. 1727 febr. 19-én (Fasc. IV. 382.) az üstök a cétus gondozásába kerültek. Saját munkájukkal és fáradtságukkal következő módokon szerezték meg fenntartásukat: temetéseken való énekléssel. Temetés a cétus szempontjából négyféle volt: funus generale, f. speciale, f. misericordiale és f. ecclesiasticum. Az elsőre az egész cétus kivonult, a másodikra csak egy rész. Ezt a kivonulást és éneklést az illető család anyagi helyzetéhez és gondolkodásához képest különbözőképen díjazták. A harmadikra emberi érzésből vonultak ki, a negyedikre szintén díjazás nélkül
