Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VII. rész: Internátus
239 künn az iskola falain kívül, ugyanolyan volt az az iskolán belül is. Pálfi Zsigmond tanár abban a munkálatában, melyet az eklézsiái közigazgatás rendszeresítése érdekében készített, sötét színekkel írja le az akkori közállapotokat, ö mondja, hogy 1703-ban annyit szenvedett a város, ez „a nyomorult helység“ a kurucoktól, hogy nincs nyelv annak elmondására. Kívül, belől egyformán károsították ostromlók és védelmezők. A mezők, kertek terményeit elprédálták, elhordották, marháikat elhajtották, holmijaikat széthordták. Ami törjént künn a városon, ugyanaz folyt benn az iskolában is. És folyhatott annál inkább, mert ez években élt Dimén Pál rektor a legélesebb ellentétben az eklézsia vezetőségével, minek következménye lett, hogy hosszú ideig nem nézett iskolai dolgai után, hanem otthagyva csapot-papot, orvosi gyakorlatot folytatott. Énnek a következménye lett az, amit a főnök 1704 febr. 28-áról (Fasc. 111. 125.) e szavakkal jegyez fel: mivel ezekben a napokban többször történtek lopások az iskolában, ami már hosszú évek óta nem történt, az eklézsia a tisztelendő tanárokkal hozta a következő törvényt: „ha deák, vagy secundanus, vagy neutralista ezután a legkisebb lopást követi el, az udvar közepén felállított karóhoz köttessék, nyilvánosan vesszővel keményen megveressék és az iskolából szégyenletesen kicsapassék“. 1790 jan. 16-án két lopás alkalmával (Fasc. VIÍ. 10.), mikor az esküdtek degradációt, vagy pénzbüntetést szabtak ki, a fórum rectorale megütközéssel látja ezt az enyhe büntetést, hogy eltértek a törvény szigorától, de „bizonyos okokra való tekintettel“ jóváhagyja ez ítéletet, azonban azzal a figyelmeztetéssel, hogy jövőben hasonló esetekben tartsák magukat a törvényhez. Ez alkalommal feljegyzi a főnök, hogy a régi jó időkben, ha valakinek valamije elveszett s valaki megkapta, azonnal vitte az ökonómushoz; most nemhogy önként beadnák a megtalált tárgyakat, hanem elrejtik, „ami egyenlő a lopással“. S hogy ezt a diákok emlékezetbe tartsák, idézi a Fasc. VI. 53. lapjáról: „aki a károsodottnak, mikor az oeconomussal keresi, bármely dolgot nem jeleni be s azután megtudják, hogy a kutatás alkalmával nála volt, vagy másnak adta, tolvajnak tekintetik és aszerint büntettetik“. 1799 márc. 13-án egy diákot (Bartók András), aki mint esküdt már lopott egyszer s az esküdtszék degradálta, minden diáki jogától megfosztotta s mint ilyennek a noviciátus minden terhes teendőit viselnie kellett (Fasc. VII. 483.). Az igazgatóság a küszöbön álló nyári szünet miatt (jiin. 13-án történt) azzal enyhítette ezt az Ítéletet, hogy csak 2 hétig frekventáljon, de adjon reversalist az összes iskolai törvények megtartására. Most újabban lopott. Az esküdtszék ítéletében kimondja, hogy az egész kollégiumnak szégyenére és gyalá
