Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)

VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés

101 b) Az értelemkifejtés (a későbbi beszéd-értelemgyakorlatok) nem egyéb, mint a gyermeknek sokratesi modorban katechi­­zálása: a tárgyakat figyelmesen megszemlélni, egybehasonlí­tani. ítélni, okoskodni, gondolatait kifejezni tanít. Alkalmas kézikönyv hiánya miatt még nem kielégítő a tanítása. c) Természethistória, minden más tanulmányra nélkülöz­hetetlen előkészület. Maga nem kíván semmi előkészületet, csak ép szemet és értelmet. Erre következik a földirat, mely a természetrajz ismerete nélkül csak puszta szó és üres hang s később a történelem és természeti tudományok. d) A rajz, célja nem időtöltés, vagy az, hogy festőt nevel­jen a tanulóból, hanem az, hogy ennek segítségével a geo­metriában, természetrajzban és fizikában a képeket helyesen és tisztán felfogja. Tehát a rajz tanítása más pedagógiai célo­kat szolgál. e) Vallás és ének, előkészület a theologiai tanfolyam teljes megértésére. A latin 5 éven át a III. osztálytól felfelé heti 6 órán. Kezdi az orbis pictussal, következik a „beszéd 8 része“ szó­rakás, a VI. o. első fele ornata syntaxis, második fele a poé­tikai tárgyak, mivel „a latin verscsinálás korunkban oly nél­külözhető feladat, hogy egy egész évet szánni rá szükségfeletti", utolsó osztály rhetorika. E három utolsó osztályban fordítás magyarról latinra s viszont élőszóval és írásban. Német IV—VII. osztályig. Görög VI—VII osztályban, mert felsőbb rendeletek paran­csolják. Felsőbb osztályok hasztalanul pazarolnának rá időt s a latinnal együtt könnyebben tanulják. Nemcsak a nyelv tanu­lása a cél, ami tudományos pályákra készülőknek szükséges, hanem a tehetségek mívelése (— formai képzés). Aztán a tudo­mányos műszók többnyire görög eredetűek. Számvetést az I. o kezdi, gyakorlati és életre alkalmazott oktatása az, miben eddig minden tanító intézet hiányt szen­vedett; A IV. osztály tárgya űrtan, VII osztályé algebra. U. n. reális tudományok: geographia, história, mythologia IV—VII. osztályig. Földrajzot kezdi a IV. o. Erdélyen s végzi a VI. o. első felében; a másodikban kezdődik a történelem Erdéllyel s a VII. o első félévében végzi Magyarország törté­netével. A II. félév mythologia s az ókori történelem némely nevezetességei. A felsőbb osztályok eddig is szak szerint taníttattak. A bizottság azután rámutat jelentésében, hogy minő nehéz­ségekkel kellett az életbeléptetésnél küzdeni a köztanítók kiál­lításában, a kézikönyvek és segédszerek előszerzésében. Mint­hogy hirtelenében alkalmas köztanítókat nem lehetett találni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom