Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
I. rész: Az óvári iskola
85 az Isten és más a Krisztus iránti tiszteletnek. Isten a Krisztus által imádtatik (per christum). Krisztus is imádta az atyát, de nem megfordítva. A Krisztus csodatételei (III. fej.) a természet összes erőit felülmúló s annak ismert törvényeitől eltérő műveletek, melyek által a természet teremtője, mint valamely megbízó és felhatalmazó levél által a Krisztus isteni küldetését kijelentette (13. f). Ezek az ő hivatala tekintélyének megszerzése végett voltak szükségesek (14. f.), nemcsak az okosság, hanem az érzékek előtt is bizonyos, hogy megtörténtek (15. f.). Isteni küldetése csalhatatlan bizonyítékai: csodás születése, hatása, feltámadása, megdicsőülése, a szentlélek kibocsátása az apostolokra (17. f.). Ezek azok a tanítások, melyeket a dézsi komplanációt megelőző és követő rettegések emlékezete s a Mária Terézia katholizáló kormányzásának félelme vétettek fel Szent-Ábrahámival dogmatikai rendszerébe. Erre mondotta Körmöczi a vallás kérdéseiről való beszélgetések közben Lázár püspöknek, aki boldogan említette, hogy az unitárius vallásban nincs semmi, ami a józan ész ellen szólana, hogy bizony a mi vallásunk sem tökéletes kivétel, mert, habár más a felfogásunk az Úr Jézus örök istenségéről, mint a többi felekezetekéi, mégis istentisztelettel imádjuk őt; és ezt az imádást a dézsi egyezség minden vitán felül álló hitcikkellyé határozta. Erre mondta Kriza — majdnem száz évvel később (1872), — hogy kénytelenek vagyunk vonszolni, még egy darabig, mint a reformátusok a Helvetica Confessiót, mi is a Szent-Ábrahámi Summáját, melyet a dézsi komplanacio erőszakolt ránk. És teljes joggal mondhatta egy harmad századdal később (1899) Ferencz József a magyarra fordított Summa előszavában, hogy annak tételeit nem a mai tudomány álláspontjáról kell megítélni, hanem megjelenési koráéról, mert azok részben már túlélték magukat s nem tekinthetők az unitárius hittudomány mai rendszerével azonosoknak s megfelelőknek. Különben igen tanulságos összevetni amaz ítéleteket, melyeket Szent-Ábrahámi christologiai felfogásáról rendszere bírálói alkotnak. Borbély szerint „némileg letompította“ a Krisztus kettős lényegéről szóló dogma éleit. A „letompítás“ abban áll, hogy a Summa szerint „az ember J. Kr. az Isten fia, igazi Isten“ ugyan, de hosszasan fejtegeti, hogy az Isten szó alanyi értelemben csak az Atyára vonatkoztatható, Krisztusra nem. Aztán tanítja ugyan, hogy „Jézus Krisztust isteni tisztelettel kell tisztelni“, de mindjárt hozzáteszi, hogy különbség van a kétféle tisztelet között. „Jól észrevehető az enyhítő megjegyzésekből“ — mondja Borbély — hogy Szent-Ábrahámi Krisztus kettős lényegének tanát csak Servét, illetőleg Hunyadi Demeter
