Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
I. rész: Az óvári iskola
84 figyelmezteti az olvasót, hogy „kiki tartsa magát ehez, ha igaz unitárius akar lenni“. Az 1782. év végén ezt olvassuk: „Ez a mi rövid és egyszerű hitvallásunk, melyért őseink sokat szenvedtek s még vérükkel is megpecsételték... Aki azt mondja, hogy nekünk más hitvallásunk van, készek vagyunk Isten segítségével megbizonyítani, hogy nagyon csalódik“. Ez a konfesszió Jézusról így tanít: az Atyaisten egyszülött és tulajdon fia, a láthatatlan Isten képe, kiben az istenség teljessége lakozik... Ezt az örök királyt és urunkat „istenti ztelettel imádjuk, segítségül hívjuk, tőle várjuk örök üdvünket, mint élők és holtak birájától“. És hisszük és reméljük a test feltámadását. 8- Szent-Ábraháminak Summájában a Jézusról szóló tanításainál a történelem keserű élményei és emlékei kötik kezét és vetnek féket szellemére Jézus anyja „a boldogságos szűz Mária, kinek méhében a szentlélek beárnyékozása és rászállása folytán csodálatos módon fogantatott, s minthogy istenen kívül atyja nem volt, azonnal Isten fiának mondatott (II. r. II. fej. 10. § ). A Krisztus feltámadásának legerősebb bizonyítékai: az üresen talált sírbolt, a tanítványok csalhatatlan bizonyságtétele, az újraélő Krisztusnak 40 nap alatt történt különböző megjelenései (15. §.). A halál utáni harmadik napon „ugyanazon testtel, amellyel eltemettetett, de halhatatlanul, feltámadott (16 §.), felvitetett a földről az égbe (20. §.). Ennek igaz voltát tanítják a felemelkedését szemlélő apostolok (19. §.). De a megígért Messiás Jézus Krisztus természetére nézve igazi ember (25. §.). Ha nem tudnók, hogy a Krisztus valódi ember volt, nem volna semmi bizonyosságunk az üdvösség felől. Mert nem lennénk bizonyosak, hogy ő a megígért Messiás, hogy bűneink az ő halála által kiengeszteltettek. Példaadása az Isten iránti engedelmességben, szenvedések elviselésében nem volna hathatós, ha tudnók, hogy Jézus Krisztus nem volt valódi s emberi gyengeségeknek alávetett ember (26. §.). De hátrább megint ezt olvassuk: Az ember Jézus Krisztust isteni tisztelettel kell tisztelni, ami az ő hálaadással összekötött imádásában és segítségül hívásában áll. (80. §.). Azonban különbséget állapít meg az Isten és Krisztus tisztelése között. Az atya ugyanis segítségül hívható, a Krisztus segítségül hívása nélkül is, amint történik a Mialyánkban. Istent úgy tiszteljük, mint akitől és kiből mindenek vannak, a Jézus Krisztust pedig, mint aki által mindenek vannak, tehát közbenjáró, Isten küldöttje. (85. §.)• Az űr Krisztus tisztelete nem benne, hanem az atyában határolódik. A Krisztus mint közbenjáró tiszteltetik, az atya mindeneknek legfőbb oka. Az Isten önmagáért tiszteltetik, az úr Krisztus az Isten parancsolatjából. Más az alapja
