Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
III. rész: A magyar-utcai iskola
207 kiküldöttnek; ha meg nem mozdulunk s adakozásra kezeinket ki nem nyújtjuk jobban is, mint eddig, teljességgel a kútfő kiszárad megsirathatatlan kárunkra“. Sok pénz kell a romladozó épület javítására is. A püspök 180 frt fizetését eleitől fogva csak cum defectu lehetett kifizetni. Mindezekért szeretettel kérik az adományokat. A szükségeknek jelentékeny részét nem tudták fizetni s ezért Szent-Ábrahámi, hogy a deákok heti segély-pénzét kiadhassák, e célra a maga fizetéséből adott. Ezért az egyház neki fizetéséből hátralékban maradott, aminek kifizetését halála után kérték is örökösei. Ezért mondta ki az 1774. évi kolozsvári főtanács, hogy amikor lehet, a sallaristák megkapják az egész fizetésüket; de mikor pénz hiánya miatt nem lehet kiadni, nem követelhetik. 1764-ben a főtanács küld adakozásra felszólító leveleket a köri felügyelő-gondnokokhoz: „Szemlátomást fogy statusunk állapotja s ha nem támogatják a benefactorok statusunk fundamentumát, naponként elolvadunk és megfogyatkozunk azokban, akik által még eddig eklézsiánknak nevezete és eklézsiánkban levő istentiszteletek megmaradtanak... Fájdalommal tapasztaljuk „scholáinkhoz való hidegségeket jó embereinknek ..., mert évről-évre alább száll az adakozó készség . .. Kérik különösen a nemeseket az adakozásra, nehogy megfogyatkozván scholánk in modo subsistendi, nagyobb consequential szüljön egész eklézsiánknak“. E „scholáinkhoz való hidegségnek“ megtaláljuk magyarázatát. Híveink nagyrészben szegény emberek, iparból, földmívelésből élnek. Ebben az időben majdnem minden vasárnap gyűjtöttek valamire, még pedig nemcsak magunk, hanem még külföldiek részére is. Ez időtájt gyűjtöttek a gálfalvi, kaáli, szentháromsági, sínfalvi, karácsonyfalvi templomokra. A középületek is nagyrészben kollektákból épültek. Az ifjúság fegyelme is Szent-Ábrahámi halála után meglazult. A régi törvényeket nem tiszteli, az öltözködés törvényeit áthágja, sokszor botránkozást okoz szabados magatartásával. Ezért is vonakodnak sokan az adakozástól. De nemcsak az ifjúság szenved szükséget és éhezik. Hasonló a sorsa a tanárnak is. Nem gyűlvén össze a szükséges összeg a kollektázásból, a tanár annyi fizetést kap, amennyi jut. Ezért mondja Ágh püspök 1762. évi jelentésében, hogy a tanárok kézimunkával keresik meg napi kenyerüket, ezért kell gazdálkodniok s ezért nyúlnak a szünetek hosszabbra, mint amennyit a tanítás érdekei megengednek. Pálfi adakozásra felhívó levelében „dőlő és pusztulófélben levő iskolánkéról beszél. Azt a vályogfalu, szűk, alacsony
