Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
III. rész: A magyar-utcai iskola
208 épületet a legjobb akarattal sem lehetett „iskolának“ nevezni, hiszen nem arra a célra épült. Gálfi József, aki a 19. század elején volt a kollégium tanulója, az öregek elbeszélése alapján írta Bencédinek, hogy az épület a Magyar-utcai homlokzaton annyira le volt roskadva, hogy a békák könnyen beugorhattak az ablakon. Ágh István püspök 1762-ben a guberniumnak hivatalos felszólítására tett jelentésében mondja, hogy az épület nem alkalmas a tanulásra és lakásra szolgáló helyek szűkek, nedvesek, homályosak. Említsük meg még azt is, amit egy másik fejezetben fogunk elbeszélni, hogy 1726-ban maguk a diákok fontak 4 szobát sövényből, 1759-ben szintén, 1765-ben pedig a megépített 4 szobát vályoggal saját maguk tapasztották meg s mindezek után 1779-ben a főgondnok mégis arról panaszkodik a híveknek, hogy a helyiségek annyira szűkek és kicsinyek, hogy a teológusoknak negyedrésze sem fér el. Könynyű elképzelni, milyen hátrány lehetett ez a vissza-visszatérő „házi“ építkezés tanításra és tanulásra egyaránt. Ezekhez az anyagi nélkülözésekhez és nyomorúságokhoz járult az a szellemi környezet, melyben megvetett, lenézett, kigúnyolt „ariánusokként“ éltünk. Hitelveinkért nagy volt irántunk az idegenkedés és gyűlölet s ezt az uralkodót környező katholikus és szász tanácsadók is táplálták. Hiszen láttuk, hogy készültek a tervek az ariánus eretnekség kiirtására. Tudjuk, hogy a király az elébejáró hódoló-küldöttség unitárius tagját nem fogadta. Világi embereinket a hivatalokból kizárták s csak a század vége felé kezd ez a megvetett helyzet megváltozni. Mikor 1795 jan. 12-én Bartha Mózest a város birájául választják, a főnök nagy örömmel köszönti az újévet (Fase. VII. 301.), mert — mint mondja — a század eleje óta senki közölünk nem volt e hivatalban. A katonaság gúnyosan, lenézően bánt a papsággal. Hogy bántak el a templom elvételekor a plebánussal és Keresztúrival! Ez az elbánás és magatartás az egyházat megfosztotta tekintélyétől, vagyonának elvétele barátaitól. Elhagyatottak voltunk. A király még csak nem is válaszolt kéréseinkre és előterjesztéseinkre. A népben az a hit kezdett elterjedni, hogy az Isten is elhagyott minket. Egyik folyamodványban mély aggodalommal mondják: az a hír járja, hogy Őfelsége országaiból ki fogunk űzetni. Ez volt az a lélekölő környezet, melyben ez az ivadék élt. Valósággal a gondviselés kegyelme, hogy e korban nekünk adta Szent- Ábrahámit, aki egyedül tíz ember teendőit tudta elvégezni. Ebből a szempontból kell megítélni Summájában a ’„kibúvó ajtók“ rendszerét és a „letompításokat“ és az Uzoni-Fosztó emelte félénkség és gyávaság vádját. Szent-Ábrahámi igazgatása alatt két Ízben volt pestis. Az
