Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
II. rész: A piaci iskola
185 Ezeket az emlékiratokat Símén Mihály udvari referendáriushoz küldték (ki utódja volt az 1696-ban meghalt Pálfi Ferencnek). Fosztó-Uzoni írások és eredeti okmányok alapján nem tud semmit e kérelmek további sorsáról, az ezekre adott válaszokról. De Szent-Ábrahámi egyháztörténelmében azt jegyzi fel, hogy a felségnél megvolt a kívánt hatás. Mert amint folyamodványukban Ígérték, hogy maguk s késői utódaik is könyö* rögni fognak az osztrák-ház boldog uralkodásáért, mihelyt 1701- ben alkalom adódott, a kisvárosi zsinat végzésben mondotta ki, hogy imádságaikat úgy végezzék, hogy adjanak hálát a mai helyzetért s könyörögjenek az államért, királyért és császári felségért. Amint a r. katholikusok megkapták a Mikes-féle pontokat, közölték az épen ülésező országgyűléssel, hogy kihirdettessenek. A protestáns rendek nem akartak róla tudomást venni, míg a gubernium hivatalos útján hozzájuk le nem jő. De azért tanácskozni kezdtek a teendőkről s küldöttséget választottak, hogy kérje a diploma sértetlen fenntartását. 1699 végén az öt pont a guberniumhoz is megérkezett s elrendeltetett azok teljes és azonnali végrehajtása. Mig a gubernium intézkedhetett volna, a katholikusok 1700 júliusában katonai erővel elfoglalták a reformátusok fejérvári kisebb iskoláját. A követül Bécsbe küldött Vass György azzal jött vissza hogy jó lesz engedni s nem várni, hogy az udvar beleszóljon a dologba. 1702-ben a guberniumnak megint megrendelik az öt pont haladéktalan végrehajtását. Ugyanezt kérik 1702 máj. 20-án a katholikusok az országgyűléstől is, amely a három religioval való egyezkedésre utasította őket. A júniusi országgyűlésen a ref. és unitáriusok kijelentették, hogy bizonyos feltételek mellett elfogadják azokat. De a katholikusok válasza minden egyezkedésnek útját vágta. Ezután a Rákóczi szabadságharca következik, mely szünetet hoz ebbe a kérdésbe. Ilyen előzmények után adta ki Károly a rendeletet,1 hogy „a jezsuita rendnek két évtized óta többször kifejezett kérésére és sürgetésére beleegyezett, hogy a r. katholikusoktól, illetőleg a jezsuitáktól a reformáció kezdete óta akár fejedelmi adomány vagy törvény, akár a községek határozatai következtében elvett egyházi javak: templomok, papi házak és telkek, iskolák, külső és belső fekvő birtokok, dézsma stb. törvényhozás útján kívül, ítélet nélkül, egyedül a fejedelem teljes hatalmú akaratánál fogva, szép módon, ha az illetők hajlandók, szükség esetében katonai erőhatalommal minden felekezettől visszavétessenek“.2 1 Jakab Elek: Kolozsvár története. III. 176. — 2 U. o. III. 177—192.
