Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
II. rész: A piaci iskola
184 át. Ez az óhaj eddig nem teljesíttetett, talán azért mert a guberniumnak íratott meg s az unitáriusoknak nem adatott értésére. Ezért a felség általa hívja emlékezetbe. Nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a császárnak ugyan hatalmában volna más eszközökkel is óhaját a templom átengedése iránt keresztül vinni, de kegyelmét kívánja megmutatni azzal, hogy alkalmat nyújt az unitáriusoknak a felség iránti hűségük és ragaszkodásuk bebizonyítására. A papsághoz írt levelében még azt az ígéretet teszi, hogy a piaci templomért cserében megkapnák az Óvárit. Kollonich bíbornok levele után az unitárius religio communitasa kérést ad be a kath. communitáshoz: hivatkozik az unióban vállalt kölcsönös kötelezettségre, a keresztény szeretetre és jóindulatra, a Lipót diplomájára, „melytől lelki-testi szabadságunkat reméltük“. Most pedig nagy álmélkodással és szomorúsággal vettük a bíbornok levelét, „hogy templomunkat és mostani iskolánkat az parochiával együtt az kegyelmetek óvári templomáért és mellette levő scholáért cserében adjuk“. Álmélkodással, mert „midőn ez hazában levő egyetlen egy scholánkat, kegyelmeteknek kedveskedni akarván, odaadtuk, oly bizodalom alatt tettük, hogy megmaradt templomainknak, scholáinknak birodalmában békességesen maradhatunk“. Szomorúsággal, mert annyi sok változás után „egyetlenegy templomunk maradt és az az egy kolozsvári eklézsiánk, mely egyedül minden eklézsiánknak édesanyja“. Ha ez az egy turbáltatnék, .minden eklézsiáink, mint az anya nélkül való állat, árvaságra és utolsó pusztulásra jutnának“. Ha a diploma és unió ellen így háborítanak meg, „melyik religiónak lehessen ez hazában securitasa ?“. Ezért megszomorításunkat nem kívánhatják, mert az unió azt nem engedi, a diploma is ellenzi, a múltban irántok mutatott jóindulatunkért, „Isten boldog állapotra juttatván kegyelmeteket", azzal nem fizethetnek, ha debilitáltatnánk, soha többé lábra nem állhatnánk s funditus exstirpáltatnánk. Essék meg szívük ilyen romlásunkon s protegáljanak minket Őfelsége előtt, „mellettünk instálni ne sajnálják. Várják istenes válaszukat nagy becsülettel.“ Aztán folyamodványt küldtek — teljesen megfélemlítve — a császárhoz, mert szorongattatásaik között nincs másutt menedék és oltalom, csak a felségnél. írtak Kollonichnak szomorúan és megdöbbenéssel, mert már csak egyetlen eklézsiánk van, melyet úgy tekintenek, mint anyát a lányok“, kinek bántatlan előhaladásáért könyörögnek- Írtak Józsefhez és Károly főherceghez, kiket arra kértek, hogy jóindulatú támogatással terjesszék kérésüket őfelsége elé A bíbornokhoz írt maga a papság is.