Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
I. rész: Az óvári iskola
126 a lengyel protestantizmus alapja. A hitujító mozgalom tetőpontját érte el az 1570. évi sandomiri zsinaton, hol a három egyház — lutheránusok, kálvinisták és cseh testvérek — unióba léptek, amit később sokszor nem tartottak meg. Az 1573. évi országgyűlés kimondotta az általános türelmet inter dissidentes de religione christiana, mellyel az országban minden felekezetet törvényesen egyenjogunak nyilvánított, de a nemességnek jobbágyaikra nézve a vallást illetőleg is szabad rendelkezési jogot adott. Ami közelebbről az unitárius reformációt illeti: az első, aki 1556-ban elvetette a háromság tanát, Genezius, kit a kálvinisták 1558-ban kizártak magok közül s megfosztották papságától. 1560-tól Pauli György nyilvánosan hirdeti az antitrinitárius és új christologiai nézeteket. 1563-ban Krakow körül óO gyülekezet kiválik a luth. egyházból s megalkotják az ecclesia minort, azaz a lengyel unitárius egyházat. Ugyanakkor elterjednek az unitárius nézetek az ország keleti részében Litvániában is, hol a mozgalom feje Radzivill herceg. De a mozgalom további terjedését a következő tizedekben gátolta az antitrinitárius egyház kebelében keletkezett sok szekta. 1570—90-ig annyi véleménykülönbség állott elé, mint csaknem a kereszténység első napjaiban. A sok veszekedés, civódás sokakat visszatérített a kath. egyházba. Socinus Faustus e különböző szektákat egy antitrinitárius egyházba igyekezett egyesíteni, melyet halála (1604) után lengyel testvéreknek és szocinianusoknak is neveztek. Központjuk Rakow, a „szociniánus Róma“, mások szerint a „szarmát Athén“, hol egyetemi színvonalú főiskolát és nyomdát állítottak. Socinus főmunkája a rakowi káté, mely 1605-ben, tehát halála után, lengyelül, 609-ben latinul jelent meg s mely az összes lengyel unitáriusokat dogmailag egyesíti. Ez időtől fejlődött és erősödött az unitárizmus egységben s tovább terjedett 1620 táján Volhiniában is, hol a nép a kisorosz, a görög egyházhoz tartozott. De a lengyel unitárizmus sorsa nemsokára rosszra fordult. A jezsuiták 1561-ben behozatván elkezdték ellensúlyozó munkájukat, amely III Zsigmond alatt (1588—1632) mind nagyobb tért foglalt s mind támadóbban lépett fel. Az unitáriusok látván a veszedelmet, több ízben s utoljára 1619-ben megkísérelték a szövetséget a reformátusokkal, de sikertelenül. 1638-ban panaszt emeltek a szocinianusok ellen, hogy két rakowi tanuló a Krisztus-képre nyíllal lövöldözött. Erre a szenátus az unitáriusok rakowi templomát, főiskoláját és könyvnyomdáját bezáratta, papjaikat, tanáraikat száműzte. Azután más városokban is folytatódott az üldözés. Iskolájukat Wolhyniába tették át Kisielinbe. 1644-ben az országgyűlés semmis
