Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)

I. rész: Az óvári iskola

114 „hanem a mi értelmünket és annak okait letesszük azok ked­véért kiváltképen, akik a mi religiónkat, hitünket, vallásunkat kárhoztatni hallják szüntelenül a tanítóktól és minthogy vallá­sunkat nem tudják, úgy ítélnek, hogy azok mind igazak légye­nek“. Mikor a szentháromság képtelenségét kimutatta, szüksé­gét érzi a mentegetőzésnek s azt mondja, hogy „talán ezt is nagyobb bátorsággal cselekedtük, mint sem a mi világ előtt alacson állapotunkhoz illett volna“. De mentségül azt hozza fel, hogy „a magamentő félt is nem lehet elfogni az ő maga mentségének útjától“. És újból és ismét hangoztatja, hogy ő nem vádol és nem kárhoztat senkit és „hüteért pokolra nem ítél senkit“. De viszont erősen meg van győződve a szentírás világos szavaiból értelme igazságáról, mert „különben miért viselnénk el annyi szidalmat, gyűlölséget, kárhoztatást, becs­telenséget,, üldöztetést amellett a tudomány mellett, amelyet tartunk?“ És milyen meghatott lélekkel kéri: „Ne viseltessél azért keresztény, istenfélő ember az unitáriusok ellen olyan gyűlö­letes szívvel, ne kárhoztasd azért őket, hogy nem hihetik az Isten felől azokat a dolgokat, melyeket sohult a szentírásban nem látnak“. „És ha minket tántorgóknak tartasz, ne segéljed üldözéseddel, kárhoztatásoddal és erőszakosan, vagy egyéb mesterséges útakon, módokon való szorgalmatosságod által, a te vallásodra való hajtásoddal a mi tántorgatásunkat“. Abban a korban nagyon érzékeny vallási sérelemnek érezték azt, hogy az unitáriusokat krisztustagadóknak mondották, ami „a Krisztus országából kirekesztő gyűlöletes és kárhozatos ne­vezet“. Pedig mi „a Krisztust is Istennek lenni hisszük és tartjuk, mert ő néki isteni nevezet, isteni tulajdonságok, isteni hatalom és isteni munkák, isteni tisztelet tulajdoníttatnak“. (131.1,) „Honnét veszitek hát emberek azt a bátorságot, amellyel min­ket minden éktelenségekkel kárhoztattok, zsidóknak, török-, cserkeszhitűeknek, bálványimádóknak, Istennélkülvalóknak, kár­hozatra méltóknak, átkozottaknak, zabola nélkül való bátor­sággal mondotok, irtok és tartotok“. (81. 1.). A kétistenség vádja ellen szól a IV. részben, „melyben megmutattatik, hogy' noha az unitáriusok mind az Atyának, s mind a Krisztusnak isten­ségét hiszik és vallják a Szentírás szerint, mindazáltal nem kétistenüek. Es noha a szűz Máriától született ember Jézus Krisztusban bíznak és ő általa várják üdvösségeket, mind­azáltal nem bálványozok, nem átkozottak“. (123. 1) „Mi is az egész kereszténységgel és a természet világával együtt úgy hisszük, hogy csak egy légyen olyan méltóság, aki minde­neknek mindenek felett való istene és ura légyen, aki sen­kitől ne, de mindenek ő tőle függjenek, akinek kezdete sen­kitől ne, mindeneknek pedig kezdete ő tőle légyen, akin sen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom