Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
I. rész: Az óvári iskola
108 egyezkedés évében jelent meg nagy példányszámban, hogy külföldön is terjeszteni lehessen s szintén a fejedelem költségén. Jellemző a nagy különbség a latin és a magyar nyelvű könyv hangja között. Enyedi a Titkok titka szerint tudatlan, hazug, ki az igazsághoz nem bizhatván minden reménységét az igaz értelemnek patvarosan való elformáltatásában helyheztette, minden gondolati hamiskodás, gyermeki tudatlanság, vagy „ostoba kábálkodás", melyben „mákszemnyi tudósság, vagy derék emberhez illő fontosság“ nincs (341. 1.). Hamis és tudatlan sillogizmusokat fonogat össze. „Talán így tanulták Padovában a Galenisták között s így is tanítják a kolozsvári nagy scholában az ő suhancárikat argumentálni“ (350 1.). „Ki nem nevetné tehát és ki nem pökné ezt a vitililitigatort, ezt a patvaros, agyafúrt embert?“ Aki a nullitáriusoknak antesignanusa és Platója s mikor „a mi vallásunkon így triumfál, dicsérik, áldják, égig magasztalják, hogy anyaszülötte soha olyan tudós nem volt; holott ha értelemmel megáldotta volna őket az Isten s a lelki hályogot levenné szemökről, szégyellenék inkább és pöknék annak helytelen tétovázásait és oktalan sophisticálásait“. Ezeknek a „másfélistenüeknek“, „ellenkáromkodóknak szájok bedugattatására, abajdoc tudomány“-ok cáfolására írta könyvét, az ellen „a veszett Ferenc“ ellen, aki „káromkodó, büdös szájával azt böfögi, hogy a Krisztus nem Isten“. Hogy „káromkodó szájukat“ bedugja s „abból kiböfögött kérődéseket“ elhárítsa, ezért írta könyvét. S ennyi szidalom után is képes kijelenteni szemforgató kegyességgel, hogy őket szántszándékkal bántani nem igyekezett. Keserűi Dajka cirkálása „istenesút, melyen számtalan sok lelkek a kárhozatból kiragadtatának, az eklézsiák igen megszaporodának s a tévelygőknek pedig gyülekezeteik meghiusodának“. Hogy a kolozsvári tanács tagjainak negyedrésze református s a bíróságot is minden negyed évben református viseli, az a fejedelem „márványkőoszlopra metszendő dicséretes cselekedete“. Ennyi szidalom mellett is látja némi hasznokat ezeknek a dualistáknak, vagy bináriusoknak, kettősöknek, vagy kettőségeseknek“, mert „ha ők ösztönül oldalunkban nem volnának, eltunyulnánk“. S mégis szíve leghőbb vágya, hogy „mind relegáltatnának és kiűzetnének,“ hogy az ország e dögleletességtől alkalmasan megtisztulna“. Nyíltan izgat ellenök. Nullitáriusoknak mondja őket, atheismussal, epikureizmussal vádolja, kik minden erkölcstelenségnek forrásai, elkövetői, az országnak minden háborúságát, romlását, a véghalált nekik tulajdonítja. „Boldogtalan ország, amelyben ez a káromkodás recepta religio“ s fél és aggódik, hogy a hosszutűrő Isten egy napon tűzzel-vassal
