Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)
Bevezető
zetés utolsó mondataiban, ahol a konkrét megnevezések vészes mellőzését a következő szemléletes példával teszi szóvá: Vajon nem méltán nevetné-e ki azt, aki Pált vagy Jánost nem embernek, hanem emberségnek mondaná? Figyelemreméltó, hogy két ízben, a még saját táborán belül is anakronisztikusnak feltüntetett Melius Péterrel vitatkozik. Nagy tekintélyként szere-pel ugyanakkor Sebastian Castellio Biblia-fordítása, és előszeretettel hivat-kozik egy-egy Biblián kívüli kifejezéstől tartózkodni akaró reformátorra is. A cím alapján többen próbálták kapcsolatba hozni ezt a fejezetet Grzegorz Pawel Wyktad miejsc niektórych című művével, ám mivel ebből nem maradt ránk példány, ez nem lehet több hipotézisnél. Magyar megfelelőjéről nem tudunk. Az említett Melius-említések miatt logikus lenne Erdélyben tevékenykedő szerzőre gondolni, s mivel elkülönülni látszik a véleményünk szerint Dávidnak tulajdonítható hetedik és nyolcadik fejezettől, továbbá a fenti jellegzetességek alapján a leginkább Biandratára gondolhatunk. A tizedikkel négy újabb fejezetet felölelő egység kezdődik kötetünkben. Az elsőben feltűnő módon Kálvint is igen gyakran idéző érvelésben azokról a bibliai helyekről kapunk magyarázatot, amelyeket a szofisták Krisztus öröktől fogva való születésének bizonyítására szoktak felhasználni. Egy alfejezet ezen belül azt tárgyalja, hogy Krisztus miért nem tekinthető önmagától való, magasságbeli Istennek. A fejezet a későbbiekben a nonadorantisták között is előszeretettel felhasznált argumentációt tartalmaz arról, hogy az isten szó hányféle jelentésben fordul elő a szent szövegekben, majd a további három fejezethez átkötő szöveget olvashatunk. Ebben az áll, hogy célszerűnek látszott külön magyarázatokat is közölni a János evangélium bevezetőjéről, továbbá a Kolosszebeliekhez és a Zsidókhoz írt levél első fejezeteiről, mivel az ellenfelek elsősorban ezekre támaszkodnak műveikben. Ez a megjegyzés nyilvánvalóan a kötet összeállításakor íródott, de mivel ez igen szervesen látszik következni a megelőző gondolatmenetből, hajiunk arra, hogy a fejezet egészét frissen megfogalmazottnak, kifejezetten a kötet számára készültnek tekintsük. Mindenesetre nincs adatunk arról, hogy korábban akárcsak valamely részletét is közölték volna. A fentiek alapján a szerkesztési munkálatokban közvetlenül résztvevő Biandratát vagy Dávid Ferencet tekinthetjük szerzőnek. A nem is külön lapon kezdődő tizenegyedik fejezet a Servet utáni unitarizmus egyik alapdokumentuma. A János evangélium prológusának ilyen szellemű magyarázata volt a kiindulópontja ugyanis minden olyan elképzelésnek, amely a metaforikusán értelmezett igét a Máriától született és az evangéliumot hirdető emberrel azonosította. Az is nyilvánvaló, hogy a prológus ilyen értelmű teljességre törekvő magyarázata itt jelent meg először nyomtatásban. Bár korábban voltak más elképzelések is, ma már egyetértés van a kutatók között abban is, hogy ezt a korábbi felfogásokkal, így a Servetével is radikálisan szakító elképzelést először Lelio Sozzini fogalmaz-25
