Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)
Bevezető
alábbiakban majd szólunk a hetedik-nyolcadik fejezet szorosabb összetartozásáról, s szerintünk a mostani szövegről nehezen képzelhető el, hogy Dávid Ferenc írta volna. Itt ugyanis nagyon elismerő sorokat olvashatunk Origenészről. Az előbbiekben láttuk, Dávid Ferencnek éppen az ellenkező volt a véleménye. A hetedik fejezet élén olvasható megjegyzés is alátámasztja ezt, s mint fentebb már említettük, ez arra késztet bennünket, hogy a hetedik és a nyolcadik fejezetet tekintsük szorosan összetartozó külön egységnek. Itt ugyanis arra kéri a szerző az olvasót, hogy a Krisztusról írott két magyarázatát elfogulatlanul tanulmányozza. Ezután következik az a két szöveg, amely terjedelmesen fejti ki újra a korábban elmondottakat. Az elsőnél annak bizonygatása áll a középpontban, hogy a Krisztusra alkalmazott jelzők és kifejezések (ember, azaz férfi volt, Názáretben született, felkenték, Isten egyszülött fia volt, ez az ember Jézus Krisztus ugyanakkor Isten volt) nem vonatkozhatnak semmiféle öröktől fogva való Krisztusra. A szöveg oldalakat vesz át Servet Restitutio ChnsUantsmt]ének első fejezetéből, azokból a gondolatmenetekből, amelyeket már korábban a De trinitatis erroribusban is megfogalmazott. Még terjedelmesebb a nyolcadik fejezet, amelynek egy rövidebb részlete ugyancsak a Restitutióből származik, s amelynek bevezetőjében a szerkesztő szükségesnek tartotta, hogy közvedenül a cím után a folytonos ismédődésekért mentegetőző sorokat helyezzen el. A címnek megfelelően kibontakozik ugyan egy nagyobb egység a megtestesülés dogmájának cáfolataként, valójában azonban szinte az egész kiadvány alapgondolatai megisméüődnek ebben a terjedelmes szövegben. Említésre méltó az eszkatologikus hangoltság jelenléte, hiszen azt olvassuk, hogy a fundamentumhoz eljutva hamarosan összedől a Babilon, s hogy ez gyorsan megtörténjen, azt folytonos imádkozások közepette várjuk. Az elmondottak, továbbá a hetedik fejezettel való összekomponáltsága érv lehet Dávid Ferenc szerzősége mellett. További argumentumként hozhatjuk fel azt, hogy a hetedik fejezet két helyütt is felidézi Melius Péter hamis tanítását. Mindezek tehát megerősítik Pirnát Antal hipotézisét. A szöveg korábbi publikációjáról, lengyel vagy magyar változatáról nem tudunk. Mint a kilencedik fejezet végén a szerző ki is jelend, az első könyvhöz (bizonyára annak hat—kilencedik fejezeteihez) is kapcsolódik ez az egység, amely a szofisták által tévesen értelmezett bibliai helyeket veszi sorra, immáron a legfontosabbak helyes magyarázatát is adva. Mindezt megelőzi egy olyan gondolatmenet, amelynek első mondata szerint már Luther barbarizmusnak tekintette a szentháromság kifejezést, s hasonló gondolatokat idéz a későbbiekben Kálvintól is. E bevezetés szerint sem az eretnekek elleni küzdelem, sem az egyházatyák tekintélye, sem a szent szövegek titkos értelmének állítólagos felfedése nem indokolhatja e műszavak használatát. Igen markánsan jelennek meg e felfogás nominalista filozófiai gyökerei a beve-24
