Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)

Bevezető

jét Dávid Ferenc Refutatio Schripti Petri Melii című munkájában találjuk meg. Pirnát szerint az unitáriusok a különféle szövegváltozatok párhuzamos szerepeltetésével is érzékeltetni akarták, hogy számukra csak egy kötött hitvallás létezik, az Apostoli Hitvallás. A szöveg megfogalmazójának Biandratát vagy Dávid Ferencet tekintik. Pimát és e sorok írója szerint nem független ettől a szövegtől Grzegorz Pawel Okazaniey zborpenie... című művének egy részlete sem, Szczucki a rokonságot jóval távolibbnak véli.

Az ötödik fejezet az előzőben közölt hitvallás részletes magyarázata, amelynek kiindulópontja a János 17,3. A három rész felépítése azonos: előbb az Atyához, a Fiúhoz és a Szentiélekhez kötődő jelzőket értelmezi, majd az Antikrisztus téveszméit ismerteti, végül ezek cáfolatát adja. Korábbi közléséről nem tudunk. Magyar nyelvű változata esetenként fontos eltérésekkel Dávid Ferenc Rövid magyarázaténak harmadik részében olvasható. Pirnát és e sorok írója szerint közel áll e fejezethez Grzegorz Pawel Okazanie y zPorZ?n^e- ■ ■ című művének egy^ részlete. Szczucki legfeljebb hasonlóságról beszélne. Kivételesen Szczucki és Pirnát is Dávid Ferencet tekinti szerzőnek. A lengyel kutató ezt egy jóval későbbi Fausto Sozzini nyilatkozattal is alátámaszthatónak gondolja.

A hatodik fejezet a negyedikben közölt hitvallás újabb magyarázatát adja, s azt próbálja bizonyítani, hogy az apostolokhoz időben közeli egyházatyák még nem ismerték a szentháromságot. A szerző szerint a későbbi romlás abban állt, hogy a törökök, a zsidók és az ördögök ugyan megismerhették az egy Istent, de nem ismerték el őt valóságos Istennek, míg ezzel szemben a keresztények a Sátán ösztönzésére ezzel meg nem elégedve kitalálták a szentháromságot. A szakirodalomban nem eléggé méltatott fejezetben ezt követően az első könyv harmadik fejezetéhez hasonlítható fontos gondolatmenetet olvashatunk arról, hogy ez a romlás milyen fokozatokon keresztül következett be. A szöveg először arról beszél, hogy a korai egyházatyák legtöbbje hitt abban, hogy az Atyaisten az egyedüli igaz Isten, majd hosszan tartotta magát az a vélemény is, hogy' Krisztus másképpen Isten, mint az Atya. A konkrétumokban, az egyházatyáktól származó idézetekben gazdag elemzés ugyanakkor mégis kénytelen leszögezni, hogy még ezeknek az egyházatyáknak a tekintélyéről is le kell mondani, mivel szövegeiket későbbi hozzátételekkel és kihúzásokkal alaposan megrontották. A fontos fejezet korábbi megjelenéséről, illetőleg lengyel vagy magyar átdolgozásáról nincs adat. Pirnát Antal úgy véli, hogy' ez, továbbá a hetedik-nyolcadik fejezet függelékként csatlakozott a hitvallást közvetlenebbül magyarázó szövegekhez, s jóval később is készült el amazoknál. A stiláris erények és kompozíciós gyengeségek (Pimát itt nyilvánvalóan a szöveg hosszadalmasságára gondol) alapján Dávid Ferencet tartja szerzőjüknek, s azt sem zárja ki, hogy az említett szövegekkel együtt ezek egy egész prédikációs ciklust képeztek. Mi ezt kevésbé tartjuk meggyőzőnek. Az

23