Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)
Bevezető
rázattal most nem foglalkozhatunk, mint ahogy azt sem vizsgálhatjuk, megjelenhetett-e ezek bármelyike nyomtatásban is.) Visszatérve most már kötetünkhöz, a sok vitakérdés ellenére ma már minden kutató elfogadja, hogy az antológia szövegeinek tanulmányozásában szinte természetes kiindulópontnak kell tekinteni annak figyelembevételét, hogy az egyes traktátusoknak volt 1567—1568-ban önállóan vagy más mű részleteként megjelent latin és/vagy lengyel és magyar nyelvű változata is. Ezeket az összefüggéseket a legalaposabban először a lengyel Konrad Górski tanulmányozta, ám ő még abban a hiszemben publikálta 1929-ben mai napig mértékadó monográfiáját, hogy a gyűjteményes kötet 1567 augusztusában jelent meg. (Kanyaró Ferencz fentebb említett helyesbítése 1896-ban látta meg a napvilágot.) Mindenképpen eredménynek számít tehát, hogy a különböző nemzetiségű kutatók (Kathona Géza, Valerio Marchetti, Antonio Rotondö, Pirnát Antal, Lech Szczucki) már nagyon is figyelnek egymás eredményeire, sőt alkalmanként történtek már a latin, a lengyel és a magyar szövegeket egymás mellé helyező vizsgálatok is. Bár a kutatókat nagyon erősen az motiválta, hogy az egyes fejezetek szerzőit állapítsák meg, letisztult eredményeket nem ebben hoztak ezek a vizsgálatok. Inkább azt tették nyilvánvalóvá, hogy az 1567—1568-ban önállóan vagy más mű részleteként is közölt szövegek és az antológia viszonya egészen kivételesen bonyolult. Egyszerűen szólván, ezek a szövegek nem pusztán egymásnak megfelelői vagy fordításai, hanem alkalmanként nagyon komoly eltéréseket felmutató változatai. Mivel a nyomtatványok alapjául szolgáló kéziratok teljességgel elpusztultak, igen keveset tudunk az előkészítő munkálatokról, s így különböző elképzelések egyformán lehetségesek. Pirnát Antal és e sorok írója például úgy látja, hogy a magyar vagy lengyel nyelvű változatok a legtöbb esetben olyan kéziratos latin szövegvariánsok alapján készültek, amelyeket aztán alkalmanként jelentősen átalakítottak az antológia szövegének véglegesítésekor. Lech Szczucki ezzel szemben úgy gondolja, hogy a Grzegorz Pawel, a lengyel antitrinitáriusok egyik legfontosabb vezetője által közölt munkák esetében legalábbis inkább arról lehet szó, hogy a lengyel gondolkodó párhuzamosan dolgozott latin, illetőleg lengyel nyelvű szövegein. Latinul írt tehát alaposabban dokumentált, filológiai szempontból is felvértezettebb és árnyaltabban argumentáló műveket, és lengyelül népszerűbb és indulatosabb munkákat. Mindez persze összefügg az egyes fejezetek szerzőire vonatkozó elképzelésekkel is, de, ezeket egyelőre félretéve, az a viták ellenére is jól látszik, hogy a kutatók többsége szerint jól kitapintható az ebben az időszakban megjelent szentháromságtagadó munkákban a különböző műveltségű embercsoportok igényeihez való alkalmazkodás. Ebben a keretben e nagy terjedelmű latin nyelvű antológia egyszerre lehetett a nemzeti nyelveken megfogalmazott polemikus művek bázisa és összegzője. Címzettjeit Lengyelországban vagy Erdélyben nyil-14
