Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)
Bevezető
vánvalóan a műveltebb, a teológiai vitákban jobban eligazodni tudó lelkészek és laikusok között kell keresnünk, de a mai napig ránk maradt példányok is azt tanúsítják, hogy a legfontosabb cél a nemzetközi színtérre való kilépés lehetett: azokat a megnyerhetőnek gondolt protestáns egyházi és világi centrumokat próbálták tájékoztatni, amelyek nap mint nap találkozhattak a Servet követői ellenében Géniből érkezett intelmekkel. Ez a törekvés jól megragadható abban is, hogy a kiadványban igen letompítottan és visszafogottan vannak jelen a legszorosabban vett szentháromság-kritika olyan kísérőjelenségei, amelyek egyik-másik területen nem is értelmezhetők csupán mellékes mozzanatok gyanánt, hanem a vallási útkeresés centrumában álltak. így sok kérdés eltérő megközelítése ellenére minden kutató egyetért abban, hogy a kisebbik egyháznak nevezett (ecclesia minor) zsinati összejövetelein ebben az időben az volt a fő vitatéma, hogy miként lehet megvalósítani a szegény Krisztus eszményét az antitrinitárius gyülekezetekben. E viták során egyes időszakokban és gyülekezetekben felülkerekedett az az álláspont, hogy minden tekintetben a hegyi beszéd legszigorúbban értelmezett tanításai szerint kell elrendezniük a keresztényeknek életüket, s nem csupán pacifista erkölcsi posztulátumok hangzottak el, hanem az is követelménnyé vált, hogy közösségek papjai is kétkezi munkájukkal teremtsék meg mindennapi kenyerüket. Míg Lech Szczucki úgy véli, hogy ezek a Münzer és Münster utáni megszelídült anabaptisztikus tendenciákból eredeztethető társadalmi-etikai nézetek időről időre ugyan előkerültek a zsinatokon, ám nem váltak a lengyelországi szentháromságtagadó teológiai irodalom meghatározó tendenciájává, mi úgy látjuk, hogy az erdélyi fejlemények felől nézve nagyon is feltűnő az ilyen törekvések markáns jelenléte ezeknek az esztendőknek a lengyel nyelvű írásbeliségében. Ez akkor vált számunkra egészen nyilvánvalóvá, amikor rájöttünk arra, hogy Dávid Ferenc egyik 1571-ben megjelent munkája (Az egy őma-gától való felséges Istenről) Grzegorz Pawel Rovásnál Starego Testamentu od Noivego című műve magyarításának, illetőleg átdolgozásának tekinthető, s szöveghelyek párhuzamba állításával vált bizonyíthatóvá az átdolgozás alap tendenciája: Dávid Ferenc mérsékelni, tompítani igyekezett azt az anabaptisztikus etikai normarendszert, amely igen markánsan van jelen a lengyel nyelvű munkában. A most magyarul is megjelenő 1568-as antológiában ez a tendencia akkor válik a legvilágosabbá, ha felidézzük az Antithesis Pseudochristi cum verő illő ex Maria nato c. nyomtatvány és De falsa et vera viszonyáról több kutatónemzedék által felhalmozott információkat. A kis nyomtatvány előbb tíz, majd további hét antitézisben tárja az olvasó elé a két Krisztus különbségeit. Az első tíz tétel a Ro^d^iahz emlékeztetőén erős szociális argumentumokkal is dolgozik: az igaz Krisztus nem csupán Máriától született, hanem szegény is. A szegények közül kerültek ki követői is, s ezek között nem találunk urakat és gazdag egyházi méltóságokat, hanem 15
