Dávid Ferenc: Dávid Ferenc értekezése a kettő Istenségről. De Dualitate (Kolozsvár, 1943)

cselekedeteik szerint? Tudom, feleleted csak az lehet: amaz egy Atyaisten. És kérdem ismét: míg Krisztus a földön volt, hogy müvét végrehajtsa, ezt a maga vagy az Atya erejével cselekedte-e? Tudom, azt fogod mondani: az Atya erejével. Most pedig, amidőn pihen és várja, hogy az Atya neki min­den ellenséget alája vessen, ugyan kérlek, minő cselekedetet tulajdonítasz neki? És ha valamit tulajdonítani lehet, nem inkább az Atya, mint a Fiú művének kell ítélni? Az ország, hatalom és dicsőség nemde nem az egyetlen Atyaistené-e a szentírás tanúsága szerint? Az Isten fiának országa nem az evangélium ígérete-e? aminek az időszak (saeculum) befejeződéséig kell tartania, (mert akkor lesz a vég, amint Pál mondja), azt vájjon nem az Atyaisten igazgatja-e? Ha neked ellenfeleink véleménye szerint megengednek is, hogy azt az Atya az ő Fiának terve szerint igazítja, ha Krisztus­nak valamely cselekedetet és működést tulajdonítani lehet, az semmi más, egyedül csak az Atya ereje által jőne létre, tehát mégis nem a Fiúnak, hanem az Atyának kellene tulaj­donítani. Mert mindig igaz marad Krisztusnak az a mon­dása: „a dolgok, miket én művelek, nem az enyémek, ha­nem az Atyáéi“ és más hasonlóak. Hasonlóképpen a Fiú egyedül, őmagától semmit nem végezhet. Szószerint és nem a szentírás átvitt értelmében érted mindazokat, amiket neked e válaszomban elődbe tárok: az uralmat, az országot, a vigyá­­zást, a gondviselést és Krisztus ítéletét, azaz kinek-kinek a tettei szerint fizetendő jutalmat és büntetést. Semmi más módon el nem kerülheted, hogy két Istent ne állíts, akik az égben uralkodnak, vigyáznak, ítéletet gyakorolnak. Kér­ded, ha te ezt, nem ugyan a magad, hanem a szentírás igaz értelme szerint megengeded, mi haszna van Krisztus menny­ben ülésének? Azt felelem, ö lesz az, akit a szentírások ígérnek. Élőször is mennybe megyünk és Isten jobbjára ülünk mi is, ami szerint Pál bennünket az égiek közé helyezett; ez bár jövőben lesz és Krisztussal csak ezután fogunk együtt lakni, mégis a dolog bizonyossága miatt úgy beszél róla, mint jelenről. Másodszor, hogy az égieket keressük és öljük meg a mi földi tagjainkat. Kol. 3. és másutt is. Harmad­szor, hogy legyen a Krisztus testének építtetése és teljessé tétele es a szenteknek egyesítése az evangélium segít­17

Next

/
Oldalképek
Tartalom