Magyarság és vallás (Budapest, 1942)
Dr. Kovács Lajos: Az újszövetség mai problémái és az unizárizmus
65 lel, hiányzott az élő Krisztus, még a neve is. Ezért volt olyan bő aratása nálunk az unitárius egyeztetésnek, mint másutt sehol a világon s ezért mondhatatlan, őszinte vággyal még a lehetetlent is megpróbáltuk megtalálni Istent Krisztus nélkül”. „Sokáig tűrtük”, olvassuk egy másik helyen, „hogy Krisztusból ez a világ egy lenyűgöző erejű történeti Jézust csinált, aki személyiségének szuggesztív erejével, vagy derült lelkének kedvességével magához hivogat”. A dialektikai teológia keserű megállapítása szerint a 19. században „a teológia vallástudománnyá, a kijelentés misztikus és immanens élménnyé, a Szentháromság pedig irodalmi dokumentumok gyűjteményévé lett”. Ennek következményeképpen a teológiai tudomány tárgya „az értelmileg megismerhető, immanens, nagyszerű lehetőségekkel felruházott, empirikusan megfogható és a történeti viszonylatokban élő vallásos ember lett s a magát kijelentő Isten mellette, illetőleg mögötte csak egy nagyszerű háttérré vált”.3) A liberalizmus — szerintük — megteremtette a maga sajátos, jórészt tiltakozásból született erkölcstanát, amelynek eszménye az autonóm erkölcsi személyiség. De a liberális erkölcstan eszménye bármily szép és magasztos, a dialektikai teológia ítélete szerint emberi kategóriák között marad és így tarthatatlan. Tavaszy Sándor, a dialektikai teológia egyik legöntudatosabb magyar követője szerint a 18. század 3) Taszay S.: A dialektikai theológia problémája és problémái. Kolozsvár, 1929. 5—6. old.
