Magyarság és vallás (Budapest, 1942)

Kelemen Imre: A mi szerepünk

14

döntötték volna fel, vagy oltogatnák gonosz kezek, kell a világosság, hogy már végre egyszer rátaláljon az ember életének helyes útjára.

Amikor mindezt nagyon világosan bárki is megláthatja, érzitek-e Unitárius Testvéreim, hogy mire kötelez, mit kíván tőlünk Dávid Ferenc öröksége? Egy nagy, súlyos, de gyönyörűséges szerepet: a só, a világosság szerepét. Ha pedig szükséges volt e szerepet a múltban vállalni és betölteni, ma sokszorosan szükséges. Ne várja hát senki, hogy más szálljon le a mi hitfelfogásunk gazdag tárnáiba, hogy az élet ízét megadó értékeket előhozza, hanem mi hozzuk a világ elé, melyet a tudásban előrehaladt ember ma szívesebben fogad, mint régen. Ne várja senki, hogy e fényt valaki más vigye a világ elé, hanem magunk lépjünk ki az alól az egyszer kényszer, máskor megalkuvás vagy elhivatottságunk kellő fel nem ismerése szülte véka alól, ahová unité, izmusunk kénytelen-kelletlen olykor belekényszerült, s magunk vigyük ezt a világosságot az emberiség életútjára. Egy pillanatig sem szabad felednünk, hogy minden vallás és egyház annyit ér, amennyivel az emberiség, közelebbről egy nemzet életének megszebbítéséhez, megjobbításához és elhaladásához hozzájárult. Ha ezt az igazságot azok, akik a múltban arra hivatottak voltak, nem is vették kellőképpen figyelembe, s nem ez igazság mérlegével mértek is, én hiszem és hirdetem, hogy eljön az az idő, amikor az új életben ott lesz a mérleg s a súly és érték szerint bíráltatik el minden, mert a haladó élet, a jövő biztosítéka azt parancsolólag kívánja meg. Minden unitárius kell,