Magyarság és vallás (Budapest, 1942)
Kelemen Imre: A mi szerepünk
12 telesére a „magyar vallás” elnevezést bárhogy is kisajátítja magának. S hogy ez nemcsak egy ünnepi külső ruha, a mi vallásunkon azt legjobban az a kisebbségi sors igazolja, melyben e téren a tűzpróbát állotta ki az erdélyi unitárizmus. Ez a hitfelfogás a maga életelindulása idején a legnagyobb a másokkal szembeni türelemben volt. Ez végig vonult egész életén s megadta a múltban s adja ma is azoknak, akik ebben élik lelki életüket a türeimességnek azt az életízét, melyről még ellenségeink is dícsérőleg nyilatkoznak. Nem gyengeség ez, mégkevésbbé a kevesebbek és gyengébbek, — nevezzem kisebbségben élők — éltető eleme, mint ahogy azt némelyek az elismerés helyett nevezni szokták, hanem az unitárius gondolkozásnak és életmegnyilvánulásnak az a megtéveszthetetlen íze, melyről bárki is reánk ismerhet. E mellett ez a hitfelfogás meg tudta adni az unitárizmus követőinek, azt a mások előtt is példaképen álló öszszetartást, amely immár közmondássá vált. Az unitárizmusnak a só, azaz életízt adó szerepe azonban abban az optimizmusban rejlik, mely az unitárius ember életét, gondolkozását egy szebb, emberibb és ideálisabb magaslatra emeli, annyi más felfogású emberrel szemben. Az unitárizmus ezt a nagyszerű szerepet nemcsak a hivatalos egyházi statisztikába felvett követők, egyháztagok életében töltötte és tölti be, hanem akarva, nemakarva megérintette annyi másnak az életét és gondolkozását, mely különösen az erdélyi emberen látszik meg bármilyen felekezetihez tartozik is az.
