Magyarság és vallás (Budapest, 1942)
Kelemen Imre: A mi szerepünk
11 resztény világ úgy tekintett, mint az emberi gondolkozás fényforrásához. Ezt a fényt nem olthatta el az erőszak, sem a dévai vár börtöncellája, sem a mártírhalál, mint ahogy a Napot sem semmisíthetik meg véglegesen a sötét fellegek, mert az a már egyszer megvilágosított gondolkozásban később új és még ragyogóbb fényként folytatta életét. Ez a világosság égett és lángolt minden unitárius lélekben, mely a súlyos próbák idején is megmutatta a megmaradthatáshoz vezető útat. Ez világosította meg a folytonos haladás útját, melyen előbbre juthattunk, hogy a siető századokkal, a megállást nem ismerő tudománnyal lépést tarthassunk. Ez világosította meg nyugaton és keleten minden misszionárius propaganda nélkül is annyi nagy gondolkodó elméjét. Ez a világosság mutatta meg Erdélyben a felekezeti türelemnek azt az útját, mely különösen Trianon után, az ott élő magyarságnak megmentője lett. Ez a világosság lett szülőanyja annak a minden magyar lelket a csüggedésből fölrázó és megtartó hitvallásnak, melyet titokban és nyiltan annyi magyar ajak rebegett el a megaláztatás éveiben, mely ma ezernyi-ezer levente s ma is rabságban élő magyar mindennapi imádsága. Unitárizmus azonban nemcsak világosság, hanem az élet ízét adó só is. Maga az a tény, hogy ez a hitfelfogás egy erdélyi magyar ember lelkében született meg, adta az unitárizmusnak azt a sajátosan magyar ízt, mellyel egy vallásfelekezet sem dicsekedhetik, mégha az idegenből hozott vallása megkedvel-
