Magyarság és vallás (Budapest, 1942)

Kelemen Imre: A mi szerepünk

10

mindez félreérthetetlenül valósággá lett. Minden elfogultság nélkül mondhatjuk, hiszen azt a múlt történelme s még ellenségeink által is elfogadott tények igazolják, hogy az unitárizmus az emberi gondolkozásban a világosság, s az emberi életfelfogásban a só szerepét töltötte be. Mindez ott, ahová az unitárizmus eljuthatott, mindenütt tapasztalható volt, de különösen felfedezhető Erdélyben és az erdélyi ember életében, ahol ez a fény legelőször kigyúlt. Olyan mélyre- és messzeható világosság volt ez akkor, amikor mindenfelé gyúltak ki lángok, amely mindenik fölé emelkedett s az emberi gondolkozásban addig ismeretlen utat világított be és a lélek legmélyebb titkait sem hagyta sötétségben. Bevilágított oda és biztosan eligazított ott, ahol és ahová a reformáció többi fényszórói el nem juthattak. Aki ezt kétségbevonja, vagy éppen tagadja, az nem ismeri Erdély történelmét, az úgy cselekszik, mint az istentagadó, aki élvezi Isten áldását és mégis tagadja létezését. Az unitárizmust, mint világosságot nem lehet Erdély, sőt az egész keresztény világ gondolkozásának fejlődéséből kihagyni, mert az nagy ürességet és megmagyarázhatatlanságot vonna maga után. Azok a fénysugarak, melyek örökbecsű kijelentésekben és törvényekben váltak a fejlődésre hivatott emberi gondolkozás útjelzőivé, örökké élő bizonyságai a világosságnak. „A hit Isten ajándéka”, „Hitéért üldözni senkit sem szabad”, „Az Isten egy és oszthatatlan”, „Jézus is ember volt” és a többi olyan igazságok, melyeknek fénye legelsősorban Erdélyt emelte ki az ismeretlenség homályából oda, ahová az egész ke