Ferencz József: Hittan unitárius középiskolák számára (Kolozsvár, 1902)

Harmadik rész: Isten országának alapítójáról: a Krisztusról

HARMADIK RÉSZ. Isten országának alapítójáról: a Krisztusról. ELSŐ FEJEZET. Az előkészület. 54. §. A pátriárkák. Valamint a természeti, úgy az erkölcsi világban is megvan minden dolognak a maga előzménye, me­lyeknek lánczolata alkotja a történetet. Isten orszá­gának vagy a keresztény vallásnak megalapítását is oly eseményeknek kellett megelőzni, a melyekből e korszakot alkotó tény természetesen, úgyszólván szük­ségkép fejlődött ki és jött létre az idő teljességében. Egyebektől eltekintve, leginkább a zsidó nép történe­tében találjuk fel azokat a lánczszemeket, melyek' között az utolsó Krisztus megjelenése. Midőn Ábíahám a bálványimádó népek közül kivált s környezete szá­mára nemcsak külön lakást keresett, hanem külön vallást is alkotott, melyben vezérfényül az egyistenség eszméje szolgált: már le volt téve az alap egy tisz­­tultabb valláshoz. Innen Ábrahám és az öt követő pátriárkák nem minden alap nélkül tartották Izrael népét Isten kiválasztott népének, mert a mint a kö­vetkezés is megmutatta, e nép vallása vezetett a maga természetes fejlődésében a keresztény vallásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom