Ferencz József: Hittan unitárius középiskolák számára (Kolozsvár, 1902)

Bevezetés

HITTAN. BEVEZETÉS. ELSŐ FEJEZET. A vallásról általában. 1. §. A vallás meghatározása. A vallás alatt értjük az embernek valamely fel­sőbb, az emberi erőt meghaladó lényhez vagy átalában lényekhez való viszonyát s ezen viszony eleven érze­téből származó kegyes és erkölcsös életnyilatkozatot. A vallásra eszerint kettő kivántatik meg: 1-ször, hogy az ember fogalommal bírjon az emberi erőt meghaladó Lény léteiéről és 2-szor, hogy ezen Lény iránti tiszteletből némely dolgokat megtenni, másokat pedig kerülni tartsa szoros kötelességének, mint bol­dogságának egyedüli alapját; más szókkal, hogy is­merje és tisztelje az Istent. A vallás ezen meghatározása teljesen megegyez a szent írás tanításaival is, ahol ez a szó: vallás, nem is fordul elő, hanem e helyett a szentirók ilyen kifejezéseket használnak: Istenismeret, Istenfélelem, Istennel való ját ás, Istentisztelet, Istennel tett szövetség. „Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség­nek amaz Atyja, adja nektek a bölcseségnek és jelentésnek lelkét, az ő ismeretében.“ Efez. 1, 17.

Next

/
Oldalképek
Tartalom