Ferencz József: Hittan unitárius középiskolák számára (Kolozsvár, 1902)

Bevezetés

22 A régebbi prófétákat vallásos erő és költői emelkedett­ség jellemzi; a későbbieknél a jelképes cselekedetek és jele­nések inkább irói felhevültséget viselnek magukon. A kisebb próféták a syr-assyr korszakból 800 tói 700 ig. 1. Joel, 800 előtt, Jeruzsálemben egy iszonyú sáska pusztítás következtében bűnbánatra hivja fel Izrael népét. Prófétálása tiszta és mély. 2. Amos, egy zsidó pásztor, II. Jeroboam alatt prédi­kál Izraelben 800 körül, az ott uralkodó bálványimádás és fényűzés ellen. Előadása szabályszerű és szónoki. 3. Hoseás ugyancsak Izraelben prófétái 780 körül, fel­emelvén szavát Izrael hűtlensége ellen, minthogy Jehovától elpártolt. Hangja kemény, éles, a népköltészet körébe tartozik. 4. Mikeás. Ezsaiásnak korlársa 730 körül, jövendőt mond azon veszélyekről, melyek Juda országát Assyria és Egyptom felől fenyegetik. Hangja mély és lelkesült. 5. Ide tartozik még Zachariásnak is 2-dik része, mely valószínűleg 770-ik év körüli kelettel bir. 6. Ugyancsak ez időből való nagyobb próféta Ezsaiás, a ki tekintve méltóságteljes előadását és honfiúi vallásos érzületét, a legnagyobb prófétának mondható. Ő 759 tői 700-ig működik. Az ő neve alatt előforduló jövendölések különböző helyekre és időkre vonatkoznak és nem származ­nak mind csupán csak tőle. Kisebb próféták a Kald-korszakból 640-től 590-ig. 1. Ndhum, ki költői emelkedettséggel jövendöli meg Ninivé közel elpusztulását 630 körül. 2. Sophoniás. Jozsiás alatt 620 körül, megjövendöli Jéruzsálem közel veszedelmét és vigaszt nyújt az ezt követő messiási korszakkal. 3. Habakuk. A kaid hatalom nyomása alatt 605 körül bús panaszokat bocsát a Jehovához s hallatja annak isteni feleletét. A Kald-korszakból való nagyobb próféták: 1. Jeremiás. Ez papi családból származott s 629-től Jéruzsálem szétromboltatásáig működött, figyelmeztetvén népét, hogy miként kerülheti el a nagy romlást s tapasz­talván, hogy szavát nem hallgatják, e miatt panaszokba tör ki. Inkább honfiúi papi szónok, mint költő. 2. Ezékiel 594-től 572-ig. A fogságba hurczolt népet elkíséri az idegen földre. Előadása mutatja a papiasan mívelt

Next

/
Oldalképek
Tartalom