Derzsi Károly et al.: A budapesti Unitárius Anyaegyház megalapítási ünnepe. Imák és beszédek. Elmondva 1881. octóber 2-án első rendes isteni tisztelet alkalmával Budapesten, az ágostai hitvallásúak Deák-téri főiskolája dísztermében (Budapest, 1881)

7

valóban dicsővé; magasztos pálya,melynek akadály-oszlopai sokszorozva vannak; leirhatatlan mező', pompázó, de vegyes növényzettel, mely egynek rózsát, másnak töviseket terem. Hol az ész, mely mélyen behat; hol a szellem, mely megdicsőit; hol az erő, mely győzni tanult; hol a toll, mely híven rajzol ? Behatolni észszel ama titokzatos mélységekbe, melyekből a vallás alapelemeinek gyökérszálai kiindulnak; átölelni szívvel és hirdetni nyelvvel ama nagy igazságokat, melyek az Isten és a létei kapcsában fölfedezhetők.... Ah, uram Is ten, ime nem tudok szólni, merte dolgokban gyermek vagyok én.

A fiatal próféta is, ámbár hallja a szózatot, érzi hivatását» de mielőtt föllépne, nagy lelki harczot vív. Emlékében felvonul történelme egy szomorú múltnak, melyet a rövid dicsőség után kettészakadt nemzet gyászbetűkkel irt meg. Mint sötét jövőnek baljóslatú tüneményei villannak föl látnoki lelkében: az éhező nép, s>ró űtak, égő templom, Babylon a nagy fogház, a fűzekre aggatott lantok, az Euphrát futó habjai, melybe Sión gyermekeinek könnyei omlanak. Ily jövőbe nézni s ilyet hirdetni saját nemzetének; vészmadara lenni sülyedező hajóknak; baljós-szavú hollója a reménytelenségnek. hol a létei és boldogság sohasem-je kezdődik; s e kétségbeejtő helyzet oka gyanánt a népnek saját bűneit lobbantam szemére; a próféta fél, ő vonakodik. De jő a felelet: Ne mondd, gyermek vagyok én, hanem valamire küldelek, elmenj és valamiket parancsolok, megmondjad.

Mily különböző két helyzet, atyámfiai s lényegében mégis mily hasonló ! Ott a vég, itt a kezdet előjelei; ott a múlt, itt a jövő; ott leáldozó, itt fölkelő nap; ott kétségbeesés, itt remény; ott az elkövetett bűnöknek, itt a már ezen mai tény által is bebizonyított erényeknek érzete, ott a Jehova bosszújának, itt Isten szeretetének hirdetése! De a hivatás halasztást nem tűr; a szózat elhangzott, a tér megnyílva áll s a reszkető prófétának — ha sikerűi-e legalább egy időre megakadályozni nemzete bukását, vagy e bukásban is a Jehova számára megmenteni legalább egyesek lelkét? — ép úgy mint nekem aggódónak —vájjon e kezdet alapja lesz-e egy szép folytatásnak, vagy tán épen egyéni gyöngeségem miatt önként megsemmisül? vájjon sikerül-e egy porszemmel járulni a magasztos épülethez, melynek alapját e kis gyülekezet megvetni igyekszik ? egy paránynyal az emberiség szellemi haladásához ? . . . lesz-e óra, mely hallgatóimra nézve nem vész el nyomtalanul? lesz-e perez, melyben az emberi szellem, legalább egyesekben, ama nagy szellemhez, a mindenség szelleméhez fölemelkedve fölmagaszto-