Derzsi Károly et al.: A budapesti Unitárius Anyaegyház megalapítási ünnepe. Imák és beszédek. Elmondva 1881. octóber 2-án első rendes isteni tisztelet alkalmával Budapesten, az ágostai hitvallásúak Deák-téri főiskolája dísztermében (Budapest, 1881)
22 zat se tekintjük az idvesség kizárólagos letéteményesének, még kevésbé tartjuk választó falaknak, mert írva van: Sokan egy test vagytok a Krisztusban, mindnyájan pedig egymásnak tagjai. Az evangéliumot nagyrabecsüljük, ennek hirdetésére papokat rendelünk, de ezeket nem tartjuk lelkünk felett uralkodó bíráknak, hanem az Ur szolgáinak, a mi barátinknak, kikkel egy családot képezünk, azt a királyi papságot, melyről oly gyakran tétetik említés a szent írásban. Hisszük, hogy a kér. egyház a legtökéletesebb iskolája az emberiség mívelődésének. ebben élni és megmaradni a legbiztosabb út a földi boldogságra és mennyei idvességre; de mint minden intézmény, ez is fejlődés alatt áll és e fejlődés természetes, mert csudát hiába várunk, csuda nincs. Isten elég hatalmas és elég bölcs arra, hogy természetes utakon és módok által végrehajtsa a maga akaratát. Az ő gondviselése nem szorul arra, és tökélye nem engedi meg, hogy megzavarja ama törvényeket. melyeket ő alkotott. És így a folytonos fejlődésnél fogva lépésről-lépésre új eget és új földet nyerünk, melyekben az igazsághoz mind közelebb jutunk. Innen a szabad vizsgálódás a hit tárgyai körül is nemcsak szabad, de kötelességünk. Kötelességünk továbbá jól cselekedni, polgári és hazafiéi, emberbaráti és keresztényi erényekre törekedni; egy szóval: megvalósítói magunkban legdicsőbb példányképünket, az ember Ur Jézust, ki nekünk nemcsak a földön útmutatónk, hanem a mennyben is örök hajlékot szerzett halhatatlan lelkűnknek, hol egykor az ő, az atya s a boldog lelkek társaságában mindnyájan a végetlen boldogság részesei leszünk. íme, k. ai.! ezek az unitárius vallás főbb elvei. Ez elvek hirdetésére kívántunk mi egyházközséget alapítni és papot állítni hazánk fővárosába is. ítéljétek meg ti magatok, nem kérhetünk-e magunknak egy kis helyet a ti szívetekben? E hitelvekkel megbotránkoztatunk-e valakit közöttetek? Nem találkozunk-e össze sokban a mai kor gondolkozó embereivel? Nem szolgálhatunk-e mi is talán épen a hit miatt a hitetlenség karjaiba rohanók feltartóztatására lelki menhelyül azoknak, a kik velünk éreznek és velünk gondolkoznak, de eddig nem ismertek vagy félreismertek? Én legalább szeretem hinni, hogy a ti ítéletetek ránk nézve nem fog kedvezőtlen lenni. S midőn így egyházközségünk megalapításának szükségességét indokoltnak lenni gondolom, még egy kérdést teszek fel: fenn tudjuk-e azt tartani?
