Derzsi Károly et al.: A budapesti Unitárius Anyaegyház megalapítási ünnepe. Imák és beszédek. Elmondva 1881. octóber 2-án első rendes isteni tisztelet alkalmával Budapesten, az ágostai hitvallásúak Deák-téri főiskolája dísztermében (Budapest, 1881)
21 különböztető hitelve, hogy Isten valamint lényében, úgy személyében is csak egy. Ebből kifolyólag mi Jézus Krisztust nem tartjuk az Istenségben a második, hanem emberi és történeti személynek, mint Sokratest és Mózest, Kér. Jánost és Pál apostolt, azzal a különbséggel, hogy a szellem nagysága és szív nemessége Jézusban hasonlíthatlanul nagyobb mérvben nyilatkozott, mint ezekben. A szent iró ezt így fejezi ki: ,Isten az ő lelkét neki mérték felett adta.“ Nem vonjuk mi kétségbe a szentlélek létezését sem, csak hogy ezt sem tartjuk egy külön személynek az isteni lényben, hanem az ő erejének, mely minket is áthat, igazságra vezérel s minden jóban megsegít. És így midőn az Istent egyedül imádjuk, Krisztusnak köszönjük, hogy Istent velünk megismertette s életével példát adott nekünk a szent és kegyes életre, melyet a szentlélek segélyével elérhetünk, hogy tökéletesek lenni igyekezzünk, mint a mi Mennyei Atyánk tökéletes. Mert mi hiszünk az ember nemes rendeltetésében, hiszünk végetlen tökéletesedésében. Mi nem. tartjuk az emberi természetet az első pár ember bú'ne által megromlottnak, nem érezzük magunkon az eredendő bíín átkát. Mi azt hisszük, hogy az ember ma ép azzal a természettel bir, a mivel kezdetben: a kis gyermek most is az első ember erkölcsi tisztaságával és ártatlanságával születik a világra s bűnössé nem szülői, hanem önvétke által lesz. E mellett hisszük és tanítjuk Istennek atyai jellemét, az apostollal szólva azt, hogy ő szeretet... A miből önként következik, hogy ő személyválogatást nem ismer, nem választ ki némelyeket az idvességre és másokat a kárhozatra, hanem a mint az apostol mondja, azt akarja, hogy mindenek megtérjenek és az igazságnakismeretérejussanak. Istennek ezen atyai jelleme biztosít minket arról, hogy ő még tévelygéseinkért sem taszít el magától, nem zárja be előttünk kegyelme ajtaját, tehát nincs szükségünk különös szószólókra, a kik helyettünk imádkozzanak s bűneinket megbocsássák; elég nekünk a Krisztus, ki megtanított, bogy minden kéréseinkben és könyörgéseinkben egyenesen Istenhez folyamodjunk és ő meghallgatja azt, a mit az ő nevében, azaz: az ő szellemében, azzal az érzéssel és jóravaló készséggel kérünk, melylyel ő imádkozott örömben és búban, a „h ozsánna“ és „feszítsd“ meg kiáltásai között, a Gethsemane kertben és a kereszten. Elismerjük a kér. anyaszentegyház szükséges-voltát, s bár lelki szükségeink kielégítésére egy külön vallásközönséget alkotunk, teljes erővel ragaszkodunk ama nagy köz kér. anyaszentegyházhoz, melyet Krisztus alapított. A hitformákat természetes dolognak tartjuk, de az idvességet nem kötjük azokhoz, egyik egyhá
