Derzsi Károly et al.: A budapesti Unitárius Anyaegyház megalapítási ünnepe. Imák és beszédek. Elmondva 1881. octóber 2-án első rendes isteni tisztelet alkalmával Budapesten, az ágostai hitvallásúak Deák-téri főiskolája dísztermében (Budapest, 1881)
20 mindenütt saját hitünk szerint társaloghatunk; szóval, kegyes érzéseinket és vágyainkat mindenütt kielégíthetjük, üdvességünket, ha a viszonyok úgy parancsolják, még templom és pap nélkül is munkálhatjuk. Azonban, a mi talán első pillanatra nélkülözhetőnek látszik, k. ai! még nem épen szükségtelen. Avagy háztartásunkban, öltözetünkben, társalgásunkban nincs-e sok oly dolog, a miket nélkülözhetnénk — fájdalom — sokan nélkülözni is kénytelenek? de azért szükségeseknek tartunk; sőt tényleg szükségesek is, mert jóllétünkhöz és boldogságunkhoz tartoznak. Ilyenforma érzés indított minket is egyházközségünk megalapításában, egy rendes lelkész beállításában. Ismétlem, a mit már hangsúlyoztam, hogy mi nagyra becsüljük a különböző egyházközségeket itt a fővárosban; de ki tudná fel hibául nekünk, ha némi fájdalmas érzés vonult végig lelkűnkön mindannyiszor, valahányszor arra kelle gondolnunk, hogy mi szorosb értelemben véve egyikhez sem tartozunk? A nagyszámú templomoknak itt az ország fővárosában senki inkább nem örvend mint mi, meg lévén győződve arról, hogy a templomok nemcsak a múltban voltak a polgáriasultságnak első iskolái, hanem ma is az erkölcsök védbástyái; de ezeket látva, nem természetesen lebben-e el ajkainkon a sóhaj, hogy egyik sem a mienk, és ez nem önként ébreszti-e fel a vágyat keblünkben: vajha mi is emelhetnénk egy szerény hajlékot Istennek! Ahitatos érzelmekkel vettünk részt nem egyszer katholikus és protestáns isteni tiszteletben; de merne-e kárhoztatni valaki azért, hogy mi is óhajtottunk saját hitrendszerünk szerint való isteni tiszteletet berendezni, melyben talán mások is ép oly lelki élvezettel fognak részt venni, mint mi vettünk és veszünk az övékben? Többet mondok, nekünk erkölcsi kötelességünk volt egyházközséget alapítni, rendes papságot szervezni a fővárosban, mert csak ez úton remélhetjük, hogy eloszlathatjuk azt a sok félreértést, melylyel — fájdalom — még ma is nem egyszer s nem egy helyt találkozik az unitárius vallás. S én meg vagyok győződve, hogy a midőn kér. testvéreink hallani fogják a mi hitelveinket s látni fogják a mi isteni tiszteletünket, nem fognak tőlünk hidegen elfordulni, nem fognak minket hitetleneknek, vallástalanoknak tartani, sőt lesznek, a kik így szólanak amaz első pünkösdi sokasággal: ,Nemde nem Galileusok-e imé mindnyájan ezek, a kik szólnak? Mi módon vagyon azért, hogy halljuk őke tárni tulajdon nyelvünkön szólani? Legyen szabad k. ai! e föltevést némileg igazolnom. Az unitárius vallásnak minden más kér. vallásformáktól meg
