Derzsi Károly et al.: A budapesti Unitárius Anyaegyház megalapítási ünnepe. Imák és beszédek. Elmondva 1881. octóber 2-án első rendes isteni tisztelet alkalmával Budapesten, az ágostai hitvallásúak Deák-téri főiskolája dísztermében (Budapest, 1881)
11 hatalmat kormányozza; a hálára ébresztő jelenségeken túl, látjuk a szeretet örök forrását, mely e jelenségeket átözönli. Ámde a primitiv nép a fejlődés kezdetleges fokán a szellemi élet ama nagy feladványait, minőket a vallás előír, melyek teljesen megfejtve ma sincsenek s melyek az emberi elmét folytonosan foglalkoztatni fogják — — hogyan fejthette volna meg ? Bizonyos azonban, hogy megfejteni igyekezett. Bizonyos, hogy nem volt nép soha, melynek vallása ne lett volna. A történelem előtti idők minden reánk maradt emlékei, maga a történelem s a korunkbeli vad népek kellő tanulmány alapján irt ethnographiája emellett bizonyítanak. Az Isten fogalma, bármely néven nevezve s bármily gyarlón felfogva, folytonosan megvolt. Az emberben az öntudat és istentudat egymást követték. A világ minden szöglete, hol ember lakozik, rakva van templomokkal, legyenek azok kő- vagy fadarabok, vagy hatalmas pantheonok, melyek, mint a vallásos érzés kifolyásai, mint az ige megtestesülései, hirdetik amaz érzet hatalmát. Igaz, hogy az istenérzet objectumát az ember különböző utakon kereste s más meg más alakban realizálni igyekezett, de ez éppen annak létezése mellett bizonyít. A milyen az eszme, ahoz hasonló az eszmény. A milyen az ember magasabb felfogásban, olyan az Isten, az Istenek. A mily fokú a haladás, olyan a vallás. A vallások történelme lényedben és igazságban az Isten történelme az emberiségben s éppen ezért örök és változhatatlan. Mig másfelől a vallás általában alakjában az ember történelme s épen ezért változó, alakuló, fejlődő. Ez a legrégibb történelem, melyet az emberi szellem önmagáról, vágyairól, nyilatkozatairól s rendeltetéséről följegyzett. Mi is lehetne régibb az emberiben, mint épen az isteni? A chinaiak Kingjei; a hinduk Védái; a buddhisták Tripitakája; Zoroaster Zend-avestái, az egyiptomi Papyrus Prisse; a zsidók prófétái s szent iratai; a görögök némely jóslatai s theogoniája; a rómaiak Fratres arvales-féle legrégibb éneke s a carmen saliare — mind azt bizonyítják, hogy az emberi elme első, nevezetesebb gondolatai Istenre irányultak, vallásosak voltak. A phasisok, melyeken a vallás fejlődése közben átment: fetishismus, personismus és Spiritismus,tanúsítják az emberi szellem fokozatos fejlődését, amint az az isteni szellem felé törekekedett. A vallás tehát nem találmány, hanem az emberi természet nek szükségképeni tevőleges része, a léleknek egyik alapeleme, a tökélytelennek a tökéletes felé, a végesnek a végtelen felé, a változandónak a változhatatlan, az örök felé irányuló természetes vonzódása, törekvése. Ha tehát a vallás létalapja s létjoga a tények bizonyítása foly
