Ferencz József (szerk.): Unitárius évkönyv 1939 (Budapest, 1939)

Budapesten fogják megtartom. Ez nagy meg­tiszteltetés reánk nézve. Illő, hogy jó előre megtegyük az előkészületet a kongresszus nép­szerűsítésére a saját körünkben. Budapest szé­kesfőváros a maga idegenforgalmi szervezett­ségével bizonyára segítségünkre lesz, hogy ezzel egyúttal a magyar névnek is tisztességet szerezzünk. Tanulóifjúságunk körében a vallástanítás rendezése módszeres beosztást és ellenőrzést igényel. Ebben az irányban a kellő lépések megtörténtek s személyi szempontból is a leg­jobb reménységgel tekinthetünk a jövő kiala­kulása elé. 1940-ben budapesti egyházközségünk temploma, az 50 éves forduló örömére ünnepi köntöst fog magára ölteni. Már most tegyünk meg mindent arra nézve, hogy a mutatkozó 10—20 ezer pengő költségből közöttünk min­denki — a legszegényebb is — kivegye a maga részét. 1939. január 1-ével életbe lépett a Csonka­országban az új területi beosztás, az Igazgató Tanács ide vonatkozó határozata értelmében. A térkép minden lelkészi hivatalban ki van függesztve. Igyekezzünk mindnyájan, hogy ezt az óriási szórványbirodalmat megtöltsük élettel és lelki tartalommal. Anyaszentegyhá­zunk előmenetelére és a mi örökkévaló, egy igaz élő Istenünk dicsőségére! Józan Miklós. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom