Unitárius évkönyv 1937 (Budapest, 1937)
Lukács evangéliuma
Márk és Lukács), mig a negyedik egy nagy hitü keresztény színes eszmevilágán keresztül tükrözve (János). Az első hármat nevezzük ezért történeti evangéliumnak. Már most a három evangélium közül az igazi történelemhez a leghűségesebb éppen a Lukácsé. Ez az oka annak, hogy az olvasást vele kezdjük meg. Jézus halála és megdicsőülése után az ő tanítványai terjesztették tanításait és elmondották hallgatóiknak az ő életének és halálának lefolyását. Ez az apostoli tanítás a szem- és fültanuk közvetlen élményein, nem pedig valami könyvismereten alapult. Jézus élete és tanitása az apostolok emlékezetében élt. Az ő tanítványaik írták le elsőnek azt, amit tőlük hallottak. Egyesek lelkét inkább tanításai ragadták meg s igy keletkezett egy irat, amelynek a cime: „Az Ur szavai“. Mások képzeletét inkább Jézusnak hősies erőfeszítése ragadta meg, mellyel Isten országát akarta megalapítani itt a földön. Ezeknek az Írása mai napig benne van a bibliában : ez a Márk evangéliuma. Az Ur szavai e. irat nem került bele az újszövetségbe úgy, ahogyan megírták, hanem csak feldolgozva. Márk evangéliumát, mint életrajzot véve alapul, egy zsidó származású egyházi ember: Máté és egy görög orvos : Lukács kiegészítették az életrajzot Jézus tanításával. Tehát Máté és Lukács evangéliumában együtt van mindaz, amit az utókor egyáltalán tudhat a názáreti Jézusról: az Emberfiáról. Amint az evangéliumokból tisztán látható Jézus a zsidó szűkkeblű nemzeti önzés áldozata lett. Jézus az első és a legnagyobb a törté58