Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Czire Szabolcs: A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata
Heródes templomának mélyén Cezárea Filippiben a Pán-szentély zarándokünnepekhez kapcsolódó kultikus étkezések nyomait rejti. A görögök az asztalnál filozófiai társalgásokat folytattak, a rómaiak a nagy katonai döntéseket asztalnál hozták meg. Platón A lakomában arról ír, hogy az evést követő borivás (sympozium) alatt a műveltek mértékletesen isznak, majd Eroszt dicsérik. Talán innen érthető, miért követi Jánosnál az utolsó vacsorát a szeretet új parancsa, és Pálnál az eukharisztia leírását az szeretethimnusz. A Heródesek és a jeruzsálemi főpapok fényűző palotáinak, akárcsak egy zsidó főúr Szephphóriszban feltárt házának vagy a Dionüszosz-villának a legkápráztatóbb és egyben központi helyét az étkezők, a tricliniumok jelentették. A tricliniumok nyilvános építészeti vonásai egyértelművé teszik, hogy ezek presztízstérként működtek, a társadalmi pozíciót és hatalmat kommunikáló helyként. Ezekre az étkezésekre is, akárcsak a Jézus-kori zsidó kultúrához szorosan kötődők közös étkezéseire érvényes, amit E. W. Stegemann az antik asztalközösségek hármas funkciójáról ír: a csoporton belül identifikációs, közösségteremtő funkció, kifele szociális vagy vallási elhatároló (exkluzív) funkció; érzelmi funkció a jóllakás, szórakozás élményén keresztül.59 Az első századi zsidóság erős tisztaság-irányultságát, a főurak presztízs-orientáltságát figyelembe véve Jézus környezetében különleges jelentőséget nyert az asztalközösségek exkluzív jellege. És épp ezen a ponton volt a külső szemlélők számára a legfeltűnőbb és megbotránkoztató Jézus asztalközösségi gyakorlata. 59 E. W. Stegemann: Das Abendmahl im Kontext antiker Mahlzeiten. In: Zeitschrift für Mission XVI (1990), 133-139. Az evangéliumok alapján annyira magától értetődő, hogy Jézus közösséget vállalt, sőt közös asztalhoz ült olyanokkal, akiket környezete általában tisztátalannak tartott - és hogy ez megbotránkoztató volt környezete számára -, hogy lényegében bizonyításra sem szorul. A kortársi hangulatot jól tükrözi a vád, amely egyben Keresztelő János eltérő magatartásával és programjával hasonlítja össze Jézust. Ha Jézus működésében elvetnénk az asztalközösségjelentőségét, akár csodálkozhatnánk is azon, hogy miként válhatott váddá a Q-ban megőrzött szavakban az evés és ivás: „Mert eljött János, aki nem eszik, és nem iszik, és azt mondják: Ördög van benne! Eljött az emberfia, eszik és iszik, és azt mondják: íme falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja.” (Mt 11,18-19 par. Lk) A vád, amelyet Jézusnak saját közömbös nemzedékéhez intézett keserű szavai idéznek, a külső szemlélő rosszindulatát tükrözi. És ahogy nem igaz, hogy Jánosban ördög volt, ugyanúgy nem igaz, hogy Jézus falánk és részeges ember volt. De hogy Jézus működésében az „evés és ivás” olyan naponként ismételt gyakorlat volt, amely alapján a külső szemlélő őt joggal a megvetettek (itt: „vámszedők és bűnösök") barátjának látta, azt az evangélium számos helye megerősíti. Ezek az evan-71 A a é g s s y t z a ö t a k r a z o t l r ékül n ö r a t z V t i ö a a z g r u e a