Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Kozma Zsolt: Az Ószövetség történelemszemlélete. Jelzések egyháztörténet-írásunk felé
történelmük végkövetkeztetéseit magukra vonatkoztatták. Másként alakultak a világtörténeti események, változtak a teológiai igények, s egy-egy újabb író, szerkesztő már más gondolkozású, más történeti körülmények között felnőtt nemzedékek igényeihez szabta leírását, mint annakidején az első bizonyságtevő, Az írásos hagyomány növekedése is úgy állt elő, hogy a régit magyarázták, az újonnan hitben megtapasztalt JHVH-tetteket hozzáillesztették, hogy majd néhány évtized múlva egy-egy kis jegyzettel, toldással újból magyarázzák a kor szükségeinek megfelelően. így: helyek, események, személyek előbukkannak a történelem homályából, és új történelmi körülmények között válnak érvényessé. Ezzel kapcsolatban mondja Miskotte: „A tanítás olyan kiragadott esemény, amely egy ősrégi eseményből jön elő. Abrahám mint egy új Ádám lép színre, Kánaán az új Eden-kert és a Messiás árnyéka emberi életekben ölt testet. Az elbeszélés mozgásban van”.20 20 Wenn die Götter schweigen. München 1963. 232. 21 Az „imago Det” problémája és a prédikált Ige. Kolozsvár 1942.79. Valószínű, hogy egy-egy elbeszélés eredeti anyagából sokszor azért maradtak ki momentumok - s mi ma csodálkozunk a leírás foghíjas mivoltán -, mert ezeknek a jelen nemzedék számára nem volt aktualitásuk. „A Szentírás szerzői egyetemes érvényű igazságokat mondtak, de ezt az igazságot saját koruk embereinek életkörülményeiben szemléltették” - mondja Kozma Tibor.21 A JHVH tetteiről szóló történelem megújítására főleg akkor volt szükség, amikor Izráel történelmének válságos korszakait élte, s amikor különös módon mutatkozott meg, hogy eltért az Úrtól. Ilyenkor elővették - akár intézményesen a kultuszi helyen, akár személy szerint a próféták - azokat a történeteket, amelyekben az Úr hatékony jelenléte mutatkozott meg. Azt is mondhatjuk, hogy ezekben a történelmi korokban Izráel történeti hagyományaihoz menekült, belőlük merített erőt. Az időszerűsítés számos példája közül idézzünk egyet, amely az egyiptomi szabadulást a babilonira aktualizálja: „nem mondják többé: él az Űr, aki kihozta Izráel fiait Egyiptom földjéről, hanem inkább ezt mondják: él az Úr, aki kihozta és hazavezérelte Izráel házának magvát az északi földről és mind ama földekről, amelyekre kiűztem őket.” (Jer 23,7-8). Izraelnek ebben a múltat a jelennel összekötő időszerűsítésében különösen két elemet fedezzünk fel: 1. Izráel a maga történelmére bünbánattal tekintett vissza. Itt nincs szó népi vagy egyéni heroizmusról. Az események sötét vonásait nem takargatja, sőt felszínre hozza. Nem is ködösíti el ezeket, mint emberileg menthető magatartást, nem tekinti úgy, mint amelyek a jó és rossz között egy középszürke árnyalatot mutatnak, hanem kinyilvánítja: ez pedig bűn. Áron pap volt, 49 A t J í z ö e r r l á Ó t z s s é é u z n s n ö e e k V l k e e f t m e e s S g I é z y é g c h m á l z é t l ö e r t t e é n e t
