Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Kozma Zsolt: Az Ószövetség történelemszemlélete. Jelzések egyháztörténet-írásunk felé
4. Az Izráel által leírt történelem magyarázó, kérügmatikus jellege főképpen abból adódik, hogy az író a múlt eseményeit nemzedéke számára „megjelenítette”: ez a történelemírás idöszerüsítö, aktualizáló. Annak, hogy a régi történetek évszázados hagyomány útján eljutnak az irodalmi lecsapódásig, van egy gyakorlati, építő szándéka. Izráel nem egyszerűen mesélő kedvét töltötte ki, mikor elmondta és leírta múltját, de nem is egy, a mai tudományos érdek vezette, hanem múltját mindig a legnagyobb korszerűséggel adta elő fiai tanítására. „Nem szabad kételkednünk afelől, hogy a jáhvista a hit aktuális érdekéből (kiemelés tőlem) beszél kortársaihoz, és nem mint olyan, akit az ősi hagyomány kötelez” - mondja G. von Rád.16 Gondolkozásában múlt, jelen, jövő, mint időkategóriák annyira összeolvadnak, mint ahogyan maga a héber nyelv sem ismer klasszikus nyelvtani időfogalmat. A múlt tulajdonképpen elbeszélés a jelenben, a jövő pedig prófécia jelenben. Thomas Mann mondja Mózes-regényében, hogy az élet lényege a jelen, és titka csupán mitikus módon nyer ábrázolást a múlt és a jövő időformáiban. Azt is mondhatnók, hogy az írók a történelem egy bizonyos pontján és egy bizonyos meghatározottságában kikeresték Izráel történelméből a saját korukra vonatkoztatható normákat, azonos eseteket, és ezeket leírták. R. Smend a múlt jelenidejűsítéséről (Vergegenwärtigung), leutánzásáról (Imitation), az előesetek ismétléséről (Wiederholung der Präzedenzfälle) beszél 17 , el addig, hogy Izráel történeti gondolkozását történetietlennek, sőt történetellenesnek (un-, ja antihistorischer Charakter)18 nevezi. Ha túlzásnak minősíthető is ez a megállapítás, annyi kétségtelenül igaz, hogy múlt és jövő annyira beolvad a jelen kategóriájába, és annyira a jelenre néz, hogy számunkra ez a jelenidejűség alig fogható fel és nehezen definiálható. 16 Das formgeschichtliche Problem des Hexateuchs. 77. 17 Elemente alttestamentlichen Geschichtdenkens. Theologische Studien 95. 33. 18 Uo. 23. 19 Babiloni Talmud. Pesákhim X., idézi W. Vischer: Das Christuszeugnis des AT-s. 1.213. (a fordítás németből tőlem van — K. Zsf A páska évről évre megújuló szertartása sem csupán emlékezés, sőt Gamáliel, Saulus tanítója, a 2Móz/Kiv 13,8 („Ez amiatt van, amit az Ur cselekedett velem, amikor kijöttem Egyiptomból”) összefüggésében minden nemzedék számára kötelezővé teszi, hogy elképzelje: az Ur öt magát hozta ki Egyiptomból, hogy mindenki dicsérettel, hódolattal, magasztalással, tisztelettel adózzék az iránt, aki „atyáinkkal és velünk mind ezeket cselekedte: kivezetett a szolgaságból a szabadságba, a bánatból az örömre".19 Izráel minden korban cselekvőén reflektált múltjára: az idő előrehaladásával az utódok újból és újból felismerték magukat atyáik történetében, s 48 K Z o s z o m l a t
