Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)
Kozma Zsolt: Az Ószövetség történelemszemlélete. Jelzések egyháztörténet-írásunk felé
Ennek az Isten felől nézett történelemnek emberi túlzására, elfogultságára kiütköző példa az, ahogyan az Otkönyv egyik írója, majd a zsoltáros látja az izráeliták és az egyiptomiak számbeli arányát és erőmegoszlását. E szerint Izráel fiai többen vannak, mint elnyomóik (2Móz/Kiv 1,9-ben a Jáhvista) és erősebbek (Zsolt 105,24). Alig feltételezhető, hogy Izráel számban, fegyverben, felkészültségben nagyobb lett volna, mint az akkor éppen virágzó Egyiptom. Sőt Izráel vagy Egyiptom politikai történetének rekonstruálása szempontjából hamis adatnak tekinthető. Azonban JHVH szemével nézve, őt érezve a nép oldalán és vele azonosulva, Izráel valóban erősebb volt, mert így eltolódott az emberi erőmegoszlás. Abból, hogy Izráel saját magát Isten felől nézi, következik, hogy ez a történelem nagy alázatossággal, önváddal szemlélt történelem, amelynek a mottója a „nem én, hanem más". Izráel nem tekinti magát a népnek, nem állítja magát a világtörténet kezdetéhez és központjába, hanem tudja, és a „kis történeti credo”-ban leírja, hogy ősatyja, Ábrahám „veszendő mezopotámiai” (5Móz/MTörv 26,5 Károli, és „bolyongó arámi” az új fordítás szerint) és egyiptomi szolga volt, de az Úr hatalmas kézzel kihozta a szolgaság házából (5Móz/MTörv 6,21). Ebben a történetben „Izráel nem saját kezdeményezésére vagy valamely személyiség zsenialitásából szabadult meg és birtokolhatta országát. [...] A nép tiltakozik a vándorlás ellen, [...] a szabadulás tette akarata ellenére megy végbe. Nincs szó a derék ősatyák dicséretéről, a megbízott dicsőségéről vagy bátorságáról. Itt csak Isten dicsőségéről esik szó - mondja szenvedélyesen O. Weber. 11 A JHVH-központú történelemből nemcsak az emberi közreműködést zárja ki, de trónfosztottá teszi Egyiptom és Kánaán tarka panteonját is: „Egymaga vezette őt az Úr, idegen isten nem volt vele.” (5Móz/MTörv 32,12) Az író szerint a történelem köre úgy állt elő, hogy a központban levő Úr kinyújtotta beszédének és tetteinek karját, mint hatósugarat, és körbeforgatta azt. A történelem tehát olyan kör, amelynek a központja Isten maga, sugara az ő igéje. Ebben a körben minden benne van, ami Izráel hitére nézve érdekes: kis és nagy népek története (Izráelé, Egyiptomé, Babiloné, Midiáné stb.), személyek sorsa (Mózes, Sámuel, Dávid s megannyi király és próféta), a kultuszi élet (áldozatok, imádságok, hitvallás stb.). Ezen kívül benne van a természet világa is, mert „Izráel hitében nem Isten és Isten eseménye volt a természet történésének eseménye - mint például a kánaáni népek tenyészet-enyészet kultuszában és világnézetében —, hanem a természet és minden eseménye esett bele Isten történetébe...” - mondja Pákózdy László Márton.12 11 Bibelkunde des Alten Testaments I. Berlin 1935. 130-131. 12 Miről és hogyan tesz bizonyságot az Ószövetség? Theologiai Szemle 1963. 261. 44 K Z 0 5 Z 0 tn l a t
