Szabó Árpád (szerk.): Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Kolozsvár, 2007)

Adorjáni Rudolf Károly: A pipei unitárius egyházközség keresztelési anyakönyvének elemzése

Az 1923—1939 évi anyakönyvi bejegyzésekből az olvasható ki, hogy azokban az években a pipei

unitáriusok

hitvilága mentén élt még a félelmetes ősi hiedelem, mely szerint közvetlenül születése után a gyermek a gonosz hatalma alatt áll, és ettől csak a keresztelővíz szabadítja meg. Ezért kell minél hamarabb megkeresztelni.

Kitérő: a keresztelés hagyománya

A témával foglalkozó néprajzi szakmunkákból a következőket szűrtem le:

A keresztelés, amellett, hogy az ember első „szükséglete" és a keresztény egyházba való fogadás rítusa - mely egyúttal az újszülött befogadása a családba és a faluközösségébe -, gonoszűző eljárás. A keresztelés fő „kelléke” a víz. A vízbe mártás minden népnél gonoszűző és tisztító hatású. Ennek az ősi megtisztító eljárásnak az átvétele a keresztelés is. A keresztelés a kereszténység hajnaláig vezethető vissza. A keresztvíz alá tartást az egyház már az 5. században kötelezőleg elrendelte. A 2. évezredtől általánossá vált.11

11 Szendrey Zs. - Szendrey Á. 1943; 139,140,141, Barth

D.

2005; 145, Morvay; 1980; 163.

12 ReziE.2001;27.

13 Négyszáz év; 1968; 101.

A trinitárius felekezetek „Jézus kiküldési felhívására” alapoznak.12

Az unitárius keresztelés lényegét Káténk 118. kérdésére adott válasz fogalmazza meg: „A keresztelés az a vallásos szertartás, amely által a keresztény egyház tagjaivá válunk.” A keresztelés célja „megköszönni Istennek a gyermekáldást, [...] figyelmeztetni a szülőket és keresztszülőket, a gyülekezetét azokra a kötelességekre, melyek teljesítése által a gyermek tényleg kereszténnyé, azaz Jézus tanítványává válik.”13

301

A u k e

n e l

pire item p á s

z e r z é i i t s

u e e

s l

é

e s

g i

y

h a

à n

z y

k a

ö k

z ö

s n

é y

g v é

n

e k

Következtetések a

pipei

keresztelési

szokásokról

Tapasztalatom szerint a pipei

unitáriusok

előtt a jelzett időben nem a szertartás, hanem maga a keresztelés ténye volt a fontos, amikor a gyermek fejét rituálisan vízzel öntik le. Állításomat a következőkben igazolom:

1. Pipei

szolgálatom

(1947-1956) első éveiben úgy volt szokásban, hogy az édesapa vasárnap reggel, harangozás alatt jött bejelenteni, hogy kereszteltetni akar. Sem ő, sem az édesanya nem vett részt a szertartáson. A keresztszülők hozták a gyermeket a templomba. Csak hosszas meggyőzés után tudtam híveimmel megértetni, hogy számomra a keresztelés komoly szertartás, amelyre idejében kell készülnöm, ezért kértem őket: a keresztelést egy-